Videó: Kristály a tetőcserép alatt

Videó: Kristály a tetőcserép alatt
Mezőcsát, Ónod – Elfogása során kiderült, hogy új pszichoaktív anyaggal kereskedett a börtönbüntetésének letöltésére be nem vonuló mezőcsáti férfi.

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai összehangolt akció keretében 2014. szeptember 25-én a hajnali órákban Ónod területén elfogták a hatóságok elől másfél éve rejtőzködő F. József 38 éves mezőcsáti lakost.

A körözött személy ellen korábban a Miskolci Törvényszék BV. Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot, mivel az a rá jogerősen kiszabott két év börtönbüntetés letöltését nem kezdte meg.

A mezőcsáti férfinél tartott házkutatás során a ház tetőcserepe alól a rendőrök lefoglaltak közel 200 gramm bódító hatású anyagot, úgynevezett „kristályt” és annak a kereskedelméhez szükséges eszközöket.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított F. Józsefet a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban gyanúsítottként hallgatták ki, akit ezt követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállítottak, ahol megkezdhette a vele szemben korábban kiszabott szabadságvesztés-büntetés letöltését.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –