Friss hírek

2008.08.27. 12:25

Szombaton véget ér az Óbudai Nyár

<p>Az ingyenes békásmegyeri családi nappal zárul idén az Óbudai Nyár rendezvénysorozat. A látogatókat többek között mesejátékkal, harcművészeti bemutatóval, zenés bohóctréfákkal és Kaláka-koncerttel várják szombaton reggel 10 órától este 10 óráig a Csobánka téren - tájékoztatta szerdán a Független Hírügynökséget Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke.</p>

A családi program az Alma együttes produkciójával indul. A délelőtt 11 órakor kezdődő harcművészeti bemutatón az érdeklődők megismerkedhetnek a szamurájok fegyvereivel, így a szamuráj kard alkamazásával is. Déltől a szervezők elsősorban a kicsik figyelmére számítanak, akik megnézhetik a Panna a pöttöm című kalandos mesejátékot.

Szombat délután a zenéé lesz a főszerep. Vitéz Levente címmel mesejátékot nézhetnek meg az érdeklődők, majd a zenés bohóctréfák után, négy órától hallgathatja meg a közönség a Kaláka-koncertet. A késő délutáni programok már a nagyobbaknak szólnak, az Irie Maffia koncertet egy P.A.S.O. koncert követ majd.

A Csobánka téren a családokat egész nap várják kézműves- és sportprogramok, a legkisebbek pedig a baba- játszóházban próbálhatják ki a készségfejlesztő játékokat.

A részletes program a www.obudainyar.hu oldalon olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!