Videó: Kifosztotta a buszmegállóban alvó férfit, a járókelők csak nézték

Akt.:
Kifosztotta az alvó sértettet
Kifosztotta az alvó sértettet - © Fotó: police.hu
Budapest – Térfigyelő kamera is rögzítette a kifosztást. A rendőrök hét percen belül elfogták a férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. József 40 éves budapesti lakos ellen.

A gyanúsított férfi 2016. március 12-én 4 óra 59 perc körüli időben, Budapesten a VIII., Blaha Lujza tér egyik buszmegállójában az alvó sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva annak kabátzsebéből készpénzt tulajdonított el. A bűncselekményt a térfigyelő kamera is rögzítette, amelyet a térfigyelő központban ülők azonnal észleltek.

A bevezetett adatgyűjtés és azonnali reagálás eredményeként az elkövetőt a Készenléti Rendőrség munkatársai 2016. március 12-én 5 óra 6 perckor – hét perccel a bűncselekményt követően – elfogták, a kerületi rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellene az eljárást a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága – őrizetbe vétele mellett – folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

– Budapesti Rendőr-főkapitányság –



Sporthírek