2012.05.23. 10:22
Jegyzet: Csillagvizsgálók
<em>Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána nevezetű sósborszesz, amit „jobb társaságban” denának becéztek</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.
Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána nevezetű sósborszesz, amit „jobb társaságban” denának becéztek. Szántó István jegyzete.Tipikus miskolci utcakép a hatvanas évek végéről. Bár ha nem tudnám, magam sem találnám ki, hogy hol készült ez a kora reggeli felvétel. Kollégám egy mélabús lapindító értekezlet után másnap hajnalban nyakába vette a várost, hogy munkásokat fotózzon. A lapgazda pártbizottság illetékes elvtársai szívesen látnának igazi munkásportrékat – jelezte a szerkesztő. Természetesen, az újságban – tette hozzá.
A tettre kész munkatárs választhatott – Diósgyőr vagy a drótgyár környéke. Az utóbbit közelibbnek találta. Többet nem segítek. Igen, ez az a kis ABC, ami már évtizedek óta üresen áll a zsarnai felé vezető út mentén. Ránézésre bárhol lehet ilyen, és ehhez hasonló, hiszen a Nyékládházai Mezőpanel gyárban ezrével ontották ezeket a betonvázas ketreceket. Boltoknak, istállóknak és kocsiszíneknek. Büszkélkedtek vele, hogy Leningrádba is jutott belőlük. Nos, ezen a ködös reggelen a szokásos csendélet fogadta a kollégámat. Aki maga se gondolta komolyan, hogy ez a kép valaha bekerülhet a lapba. A munkásosztálynak ez a fajta szocreál ábrázolása nem illett az aktuális kultúrpolitikánkba. Ki sejtette akkoriban, hogy végül is csaknem egy félévszázad elteltével, mint korfestő pillanatkép nyomdafesték érett lesz? Mégpedig örökbecsű pillanatkép a gulyáskommunizmusból?
Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána nevezetű sósborszesz, amit „jobb társaságban” denának becéztek. Nyak megdőlve, hátra, az üvegecske jobb kézzel az ég felé. Mintha csak az aznapi szputnyikot lesnék. És semmi kapkodás, még nem fújt a gyár, van idő egy kis traccspartira. A fociról, a tegnap esti Hofiról, vagy ki tudja miről. A fejfedők kavalkádja lenyűgöző – kucsma, svájcisapka, kendő, usanka és kalap is látható. Az öltözet már kevésbé színes, a Vörös Október (a fiatalabbak kedvéért ez egy olyan ruhagyár volt, amely a szocialista béketáborba zárt embereket öltöztette, amikor még a kínaiak is fekete zárt nyakú posztópizsamában jártak) teljes kollekciója mixelve.
Számomra feltűnő, hogy a szatyrok, táskák szanaszét hevernek. Vajon hanyagság, vagy ennyire jó volt akkoriban a közbiztonság? Jómagam az utóbbira szavazok. Majd jött a Tenkes kapitánya – akarom mondani az új rendőrfőnök – és a nyolcvanas évek elejére egy varázsütésre tűntek el a műszak előtti csillagvizsgálók Miskolcról. Gorbacsovnak még a hírét sem hallottuk, amikor nálunk már elkezdték üldözni a szeszszóró utcai gombákat. Tiltották, büntették az utcai italozást. Igazából nem nagy sikerrel. Parkokba, kapualjakba szorultak az alkohollal gargalizálók. Ezzel a folklorisztikus népi szokással csak nem bírt el a szocializmus. Egészen a rendszerváltásig megmaradt ez a reggeli rituálé. Mígnem eltűntek a munkahelyek és a munkások. S velük együtt a „jó szokás” is.
Drága fotós kollégám, hallgass meg odafent a mennyekben! Manapság úri dolgod lenne. Kattintgathatnál pucér lányokat, ministráns fiúkat és formás, olykor hamisan csengő hangú celebeket. A munkásportrékat lassan már elfelejtjük. A munkával együtt?
