szabadidő

2019.07.31. 10:00

Közös tekerés a barátokkal

A szervezők gondolnak a keveset, hobbijelleggel kerékpározókra is.

Pap Gyula

Remek kalandban volt részük a vándortáborban

Forrás: Magánarchívum

A teljesség igénye nélkül – a rendelkezésre álló információk alapján – igyekeztünk körképet adni azokról a lehetőségekről, amelyek az alkalmanként, hobbijelleggel tekerőket várják, ha társaságban szeretnék róni az utat drótszamaruk hátán.

Cikkünk megjelenése óta többen jelezték: népesebb a szervezők tábora – ezért visszatérünk a témára.

Több társaság is van, amely többségében a neten szerveződve hirdeti meg programjait időnként, mint az Edelényi Futók Egyesülete: futók és kerékpárosok együttes megszólításával. A szeptember 21-i Bódva-völgyi Maraton és Kerékpártúra maratoni távjának rajtja Jósvafő és Aggtelek között található, a félmaraton pedig Szalonna belterületén, a Bódva folyó hídjától indul. A cél mindkét esetben az Edelényi Kastélysziget lesz, ahol gyönyörű befutófotók készíthetők.

A futóverseny kiegészítő rendezvénye a kerékpártúra, amelynek hossza 45 kilométer.

Nem csak versenyzőknek

Éppen 15 évvel ezelőtt állapodtak meg a legnagyobb hazai Mountain Bike Maraton versenyek szervezői, hogy – Magyarországon talán egyedülálló módon – összefognak és közös erővel fejlesztik tovább az eseményeiket.

Az, hogy 15 éven keresztül az együttműködés fenn tudott maradni, már önmagába is sikertörténet. 2019-től jelentős változás lesz a sorozatban, az eddigi négy futam helyett öt állomáson vehetnek részt a sportolók. Így Balatonfüred, Szilvásvárad, Nagykovácsi, Felsőtárkány és Mátraszentistván alkotja jelenleg a sorozat állomásait.

Sokan – tévesen – azt hiszik, hogy a Top Maraton hegyikerékpáros versenysorozat csak versenyzőknek szól, pedig a szervezők gondolnak a keveset, hobbijelleggel tekerőkre is. Van minimaraton, és a rövid távot is bárki nyugodtan le tudja tekerni átlagos edzettségi szinttel, sőt az új trendnek megfelelően e-­bike-osoknak is külön futamokat tartanak. A soron következő futam augusztus 3-án a Felsőtárkányban rendezendő Bükk Maraton, melyet remek kísérőprogramként a Felsőtárkányi Rétesnapok egészít ki.

Bringás Vándortábor

A Kis-Galya KSE a sportszervezésben hosszú múltra tekint vissza, rendkívül népszerű többek között az immár 15. futamára váró hagyományos Üveghuta Kupa, de részt vesznek az utánpótlás nevelésében is, és rendszeresen szerveznek nyílt bükki túrákat.

Jelenleg a Bringás Vándor 150 kilométeres Bükk–Aggteleki-hegység vándortáborát szervezik. Csodás helyeken járnak a gyerekek, remek programokon vesznek részt. A tekerésen kívül volt batikolás, ötórás barlangtúra, kirándulások, finom ételek. A gyerekek kerékpárjait, az útvonalat, a programokat a Kis-Galya KSE biztosította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában