Magyarország

2010.06.09. 17:05

A 60 év feletti magyarok kétharmadának van krónikus betegsége

<p>A 60 év feletti magyarok kétharmadának van valamilyen krónikus betegsége, sőt, már a 40 és 59 év közöttieknek is csaknem fele küzd valamilyen tartós egészségügyi problémával.</p>

többek között ez derül ki a Philips legfrissebb kutatásából, amelyet a magyar lakosság egészségügyi állapotáról Tészítettek. A kutatás eredményeit bemutató szerdai tájékoztatón elhangzott: meglepő, hogy miközben az Egészségügyi Világszervezet szerint is Magyarország a világ egyik legegészségtelenebb országa, a lakosok 66 százaléka érzi úgy, hogy kitűnő vagy legalábbis megfelelő az állapota.


A kutatásban 700, 18 és 65 év közötti magyart kérdeztek meg, akik reprezentálták az ország lakosságát.

A megkérdezettek közül 26 százalék válaszolta azt, hogy kitűnő az egészségi állapota, 40 százalék mondta azt, hogy egészen jó. Csupán a válaszadók 11 százalék érezte kifejezetten rossznak az állapotát. A nemek között nagy volt a különbség: a férfiak többsége válaszolta azt, hogy nincs semmilyen egészségügyi baja, és ez is kiderült, hogy épp ezért a nőkhöz képest sokkal ritkábban mennek el szűrővizsgálatokra is. A nők saját állapotukat rosszabbnak ítélték, és mint kiderült nem csak saját, hanem hozzátartozóik egészségével is többet foglalkoznak.

Miközben a többség jónak ítéli egészségi állapotát, arra a kérdésre, hogy küzd-e valamilyen krónikus betegséggel, szintén a többség igennel válaszolt. A 18-39 évesek 19 százaléka, a 40-59 évesek 49 százaléka, a 60 év felettieknek pedig 66 százaléka közölte, hogy van valamilyen tartós egészségügyi problémája.

Meglepő eredmény, hogy miközben Magyarországon az emberek negyede rákban hal meg, addig a megkérdezetteknek csupán 12 százaléka tart a daganatos betegségektől. Csaknem háromszor többen, 34 százalék fél az ízületi gyulladásoktól, ugyanennyien a látásromlástól, és még a krónikus túlsúlytól is többen rettegnek (13 százalék). A legnagyobb félelmet a szív-, és érrendszeri betegségek okozzák (36 százalék). Ez egyébként jogos, mivel a halálozási okok között valóban ezek a betegségek állnak az élen.

A felmérés rávilágított arra is, hogy a kinyilvánított akarat és a tettek között: míg a megkérdezettek több mint 98 százaléka szerint fontosak a szűrővizsgálatok, addig csupán 77 százalék válaszolta, hogy el is jár ezekre. Azok közül, akik nem mennek szűrésekre, a legtöbben az időhiányra hivatkoztak.

A tájékoztatón elhangzott az is: a nemzetközi statisztikák szerint miközben az Európai Unió 15 legfejlettebb országában 64,5 év a születéskor várható egészségben eltöltött idő, addig Magyarországon átlagosan csak 53 év az, ameddig az emberek egészsége megfelelő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!