Sport

2016.01.03. 23:02

Váratlan időzítés: vasárnap reggel váltották le a Macik vezetőedzőjét

Budapest, Miskolc - A Fradi elleni Mol ligás esti meccsen már Jason Morgan irányította a piros-feketéket.

Budapest, Miskolc - A Fradi elleni Mol ligás esti meccsen már Jason Morgan irányította a piros-feketéket.

Vasárnap délután szűkszavú közleményt tett közzé saját honlapján a DVTK Jegesmedvék: „A klubvezetés felmentette a vezetőedzői feladatok ellátása alól Mayer Pétert, egyúttal megbízta Jason Morgant a csapat vezetésével. A DVTK Jegesmedvék megköszöni Mayer Péternek a munkáját, amely szakmailag kiemelkedő volt és továbbra is számít rá a klub sportszakmai irányításában”.

Emelt fővel

– A tényt vasárnap reggel Egri István klubelnök és Egri Gergely csapatvezető-menedzser közölte velem – mondta Mayer Péter. – Az első helyen álltunk, amikor távoztam, így emelt fővel intettem búcsút a csapatnak. A menedzsment minősítette a munkámat és úgy ítélte meg, hogy váltania kell. Most egy hosszú folyamat végére értünk: sajnos nem találtam meg a legjobb hangot a csapat kulcsembereivel, ami edzői feladat, de természetesen bármilyen kapcsolatban a fogadókészség szintje is alapvetően befolyásoló tényező. A társaság fontos időszak előtt áll, s mivel még nincs készen az együttes, azt kívánom a fiúknak, hogy a soron következő összecsapásokon bizonyítsák bajnoki esélyes harci moráljukat.

A közlemény nyilvánosságra kerülése után felhívtuk Egri Istvánt, a Miskolci Jegesmedve Jégkorong Egyesület elnökét, a sportág helyi első emberét, aki elöljáróban közölte:

– Annak nincs jelentősége, hogy meccsreggelen cseréltünk vezetőedzőt, ugyanis két-három naponta játszunk. Egy ilyen döntést soha nem jó meglépni és tudatni: a karácsonyi vagy éppen a szilveszteri időzítés sem lett volna szerencsés. Azzal nyilván mindenki tisztában van, hogy nem vasárnap reggel, amikor felébredtünk, határoztuk el, hogy mit lépünk. Az elmúlt napok történései csúcsosodtak ki nálunk a szakvezetőváltásban. Nagyon sok problémánk akadt a mögöttünk hagyott időszakban: gondolok a sérülésekre, a betegségekre, a műtétekre és az egyéb bajokra, a formaingadozásra, a néhány kedvezőtlen eredményre. A csapat életét érintő problémák következtében jutottunk arra a végkövetkeztetésre, hogy most kell változtatnunk a vezetőedzői poszton. Hárman – Mayer Péter, Egri Gergely és jómagam – ültünk le vasárnap reggel, de előzőleg bevontunk másokat is a kialakult helyzet értékelésébe. Most érlelődött meg bennünk, hogy új impulzusokra van szüksége a gárdának, ezért léptünk.

A klubvezető a volt tréner jelenéről és jövőjéről is beszélt:

– Mayer Péter a saját emberünk, aki rendkívül jó képességekkel rendelkezik. Mivel ő is ezért a klubért él, elmondta nekünk: ha a cserében látjuk a kiutat, akkor döntésünket tudomásul veszi. Fiatal szakemberünk továbbra is klubunkat szolgálja, szakmai igazgató marad, vagyis végzi a dolgát, legfeljebb most kevesebb reflektor fényében teszi majd ezt.

Arra a kérdésre, mely szerint a döntés-előkészítésbe bevonták-e a játékosokat, vagy tervüket tudatták-e a „vezérfiúkkal”, Egri István így felelt:

– A jégkorongozókat nem vontuk be, ők eddig sem voltak és ezután sem lesznek döntési helyzetben, nekik az a dolguk, hogy a küzdőtéren bizonyítsanak. Itt említem, hogy előttem egy pillanatig sem kétséges, hogy a csapat meg fogja nyerni a Mol Ligát.

NHL: 44-szer

Az „örökös” Jason Morgan lett. A 39 esztendős megbízott vezetőedző hajdan 44 mérkőzésen lépett pályára az NHL-ben, az észak-amerikai profi jégkorongligában. A fiatal szakember eddig is a Macik munkavállalója volt, a Debrecen–Miskolc vegyes U20-as csapatát gardírozta az EBYSL névre hallgató osztrák ligában.

– A kanadai Morgant felkértük a posztra, ő pedig kötelességének érezte, hogy segítsen – közölte Egri István.


Vasárnap este a fővárosban léptek jégre a Macik, akik a Mol Liga keretében győztek.

JEGYZŐKÖNYV

Ferencvárosi TC – DVTK Jegesmedvék

3-5 (0-2, 1-0, 2-3)

Pesterzsébet, 600 néző. V.: Babic, Kincses (Váczi, Muzsik).


FTC: Ágoston O. – Hietamaki 1 (1), Lévai, Luomala 1, Tendler 1 (1), Manninen (2) – Suoraniemi, Valecko (1), Fliszár, Dubek, Kiss G. – Pál Zs., Zalavári, Kovács V., Schellin, Papp Cs. – Üveges, Horváth D., Farkas L., Komjáti. Vezetőedző: Greg Lindqvist.

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Gőz, Dudas 1, Somogyi 2 (2), Miskolczi (1), Booras 1 (2) – Sagert (1), Vojtkó, Hajós (2), Galanisz 1, Dansereau – Laczkó, Győrfy, Popovics, Cseter, Ritó – Albert, Fekti Ádám, Szeszák. Megbízott vezetőedző: Jason Morgan.


Kiállítások: 10 perc, + 10 perc fegyelmi (Ágoston O.), ill. 8 perc.


Greg Lindqvist: – Kevés hiányzott a pontszerzésünkhöz.

Jason Morgan: – Izgatottan nézek a kihívás elé, amelyet a kinevezés jelent, és nagyon jólesik, hogy bíznak bennem a vezetők, akik szerint méltó vagyok a vezetőedzőségre. Reményeim szerint hamar egy hullámhosszra kerülök majd a fiúkkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!