Helyi közélet

2010.04.30. 13:40

Zöld nyíl, dugó, érettségi...

<p>Miskolc - Több tucatnyian segítik majd hétfőtől a közlekedőket a villamosprojekt kezdetekor.</p>

miskolci villamospálya rekonstrukciója (illetve – a szakemberek szavaival élve – annak nulladik szakasza) május 3-án, hétfő hajnalban 3.40-kor kezdődik és május 9-én 24 óráig tart, ez idő alatt a Thököly utcánál egy vágánykapcsolatot építenek ki. Az egy hét alatt villamospótló autóbuszok közlekednek majd a Dayka Gábor utca (Városház tér után) és az Újgyőri főtér között.

A gépkocsiforgalom elterelésének terveit csütörtöki cikkünkben térképen ábrázoltuk, hogy hogyan válik be a gyakorlatban, az hétfőn reggel derül ki. Csontos Ágnestől, az MVK Zrt. pr-menedzserétől tudjuk, a cég eligazító táblák kihelyezésével, útburkolati jelek felfestésével segíti az utasok és az arra autózók közlekedését egyaránt. Emellett az első nap hajnalától az utolsó éjféléig folyamatosan lesznek embereik a helyszínen, akiknek feladata ugyanez lesz, a közlekedésben résztvevők tájékoztatása, irányítása, a villamosról a villamospótló buszokra átszállók segítése.

52 alkalmazott

– Tizennyolcan dolgoznak majd a helyszínen – mondta. – Az Újgyőri főtéren és a Dayka utcában 3-3-an, 6-6 fő pedig a villamospótló buszok megállóhelyein tartózkodik majd.

Az első két napon – hétfőn, kedden – további 52 alkalmazottuk segít az utastájékoztatásban láthatósági mellényben a kiemelt megállóhelyeknél. Az MVK Zrt. a városi rendőrkapitánysággal is együttműködik, ők az első napon nagyobb erőkkel vesznek részt a forgalom irányításában.

A beruházás kezdőnapja egyben az írásbeli érettségik első napja is. Minden középiskola érettségiző diákja (illetve minden miskolci iskola) megkapta az információkat a forgalmi változásokról az önkormányzaton keresztül.

Hét középiskola

Az útlezárások legalább hét középiskolát érintenek, megtudtuk, az értesítőt rendre ki is osztották a diákoknak.

– Tájékoztattuk az érettségizőket, sőt, alá is írattuk velük a papírokat, hogy tudatosítsuk, mi vár rájuk hétfőn – mondta Mattyasovszkyné Lipták Éva, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója. – Aki elkésik a vizsgáról, csak ősszel tud leérettségizni.

Az igazgató megjegyezte: nehezményezi, hogy a városvezetés nem egyeztetett az MVK Zrt-vel ebben az ügyben. 2-3 napos csúszást még biztos kibírt volna a projekt.

– Aggódom – mondta Kovácsné Szegedi Ildikó, a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatója. – Figyelmeztettük a diákokat, hogy jóval korábban induljanak el, hiszen ha elkésnek, elúszik az érettségijük. Ha egy héttel korábban kezdik a beruházást, már kitapasztalhattuk volna, hogyan érdemes közlekedni, de a három nappal későbbi kezdés is megoldás lett volna.

ÉM-HM



Az érettségiző

Kavaleczné Hegyi Erika lánya most érettségizik a Hermanban. A Berekalján laknak, ők úgy döntöttek, kocsival hozzák be a gyereket a déli-tehermentesítő úton, az iskola környékén teszik ki, ahonnan besétálhat az iskolához.

– Tanácstalanok voltunk, mi legyen. Villamossal jár egyébként, de nem merünk kockáztatni. Így is 6-kor el kell indulnunk otthonról, hiszen mi van, ha dugóba keveredünk...




Egyeztetve a többi projekttel

Mivel egyszerre több önkormányzati beruházás is folyik a városban, Dukai Zoltánt, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, hogyan egyeztetik ezeket össze a villamosprojekttel a közlekedési dugók elkerülése érdekében. Elmondta, a projekt most kezdődő szakasza miatt bár tervezték, mégis később kezdenek hozzá a Malomszög utca kiszélesítéséhez. A Dayka Gábor utcán ugyanis dolgoznak, így a másik utca lezárásával nem lenne szállítási útvonal. A későbbi beruházások – Erzsébet tér rekonstrukciója, Szent István téri mélygarázs és a térfelszín – ütemezését is a villamosprojekthez igazítják majd.


Káosz a korszerű miskolci villamosért

eszak | 2010.04.29 22:13

Miskolc - Gyér érdeklődés mellett tartotta lakossági tájékoztatóját csütörtökön az MVK Zrt. a hétfőn kezdődő villamosprojektről.


Kérdések és válaszok a villamosvonal-rekonstrukció kapcsán 

eszak | 2010.04.28 21:36

Miskolc - Megkezdőnek a Zöld Nyíl Miskolci Villamosprojekt munkálatai május 3-án 3.40-től május 9-én 24.00 óráig a Thököly utcánál egy vágánykapcsolat beépítésével, emiatt villamospótló autóbuszok fognak közlekedni a Dayka Gábor utca (Városház tér után) és az Újgyőri főtér között.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában