Videó: BL-indulást ért a sevillai címvédés az Európa Ligában

Akt.:
A Sevilla nyerte a 2014/2015-ös Európa Ligát
A Sevilla nyerte a 2014/2015-ös Európa Ligát - © Fotó: Getty Images
A címvédő Sevilla nyerte az Európa Liga 2014/2015-ös kiírását, miután a varsói döntőben 3-2-re legyőzte a Dnyiprót.


A látványos, közönségszórakoztató játékot hozó döntőben a sorozat ukrán meglepetéscsapata szinte a semmiből szerzett vezetést a 28. percben, a címvédő spanyolok azonban a félidő derekán három perc alatt fordítottak. A Dnyipro még a szünet előtt egyenlített, ám a Sevilla a második félidőben megszerezte a győztes gólt. Az összecsapás hőse a spanyol csapat kolumbiai csatára, Carlos Bacca volt, aki két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

A Sevilla – amely másodszor védte meg címét – rekordot állított fel, korábban ugyanis még egyetlen csapatnak sem sikerült négyszer győznie a második számú európai kupasorozatban. Érdekesség, hogy a spanyol együttes a jogelőd UEFA Kupában és az EL-ben valahányszor döntőbe jutott, mindig győzött: 2006-ban a Middlesbrough-t, 2007-ben az Espanyolt, tavaly a Benficát verte. A Sevilla az EL megnyerésének köszönhetően a 2015/16-os idényben a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel majd.



Az első félidőben kifejezetten tempós és látványos játékot láthatott a közönség, s bár a Dnyipro egy remek támadás végén hamar előnyhöz jutott, a Sevilla azonnal magasabb fokozatba kapcsolt, s a játékrész derekán három perc alatt fordított. Az ukrán együttes a hajrában már nem tudott kidolgozott akcióból betalálni, egy pontrúgásnál azonban Rotan révén élt a kínálkozó lehetőséggel, s egy szépségdíjas találattal egyenlített.

A szünet után sem csökkent a tempó, ugyanakkor úgy tűnt, megfontoltabbá vált mindkét csapat. A spanyol együttes valamivel veszélyesebben futballozott, de a Dnyipro védelme sokáig állta a sarat, az első hibát viszont könyörtelenül kihasználta a Sevilla. Az ukránok igyekeztek mindent megtenni az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel, ráadásul a hajrában brazil légiósuk, Matheus minden komolyabb előzmény nélkül összeesett a pályán, s hordágyon kellett levinni. A négyperces hosszabbítás alatt a Dnyipro erejéből már nem tellett a gólszerzésre, így a Sevilla győzött, s történelmet írt.


Európa Liga, döntő:

Sevilla (spanyol) – Dnyipro (ukrán) 3-2 (2-2)

Varsói Nemzeti Stadion, 50 ezer néző, v: Martin Atkinson (brit)

Sevilla: Rico – Vidal, Carrico, Kolodziecziak, Trémoulinas – Mbia, Krychowiak – Reyes (Coke, 58.), Banega (Iborra, 89.), Vitolo – Bacca (Gameiro, 82.)

Dnyipro: Bojko – Fedeckij, Douglas, Cseberjacsko, Matos – Kankava (Sahov, 85.), Fedorcsuk (Bezusz, 68.) – Matheus, Rotan, Konopljanka – Kalinic (Szeleznyov, 78.)

gól: Krychowiak (28.), Bacca (31., 73.), illetve Kalinic (7.), Rotan (44.)
sárga lap: Krychowiak (45.), Carrico (62.), Bacca (74.), illetve Kankava (17.), Kalinic (45.), Bezusz (70.), Rotan (75.), Matos (83.)


7. perc:
Fedeckij indította remekül Kalinicot, aki fejjel a jobb oldalon felfutó Matheushoz játszott, utóbbi középre ívelt, az érkező Kalinic pedig hat méterről a kapu jobb oldalába bólintott (0-1).

28. perc:
Egy baloldali szöglet után Banega ívelt középre, a büntetőpont környékén Bacca Krychowiak elé tálalta a labdát, a lengyel játékos pedig a védők lábai között kilőtte a bal alsó sarkot (1-1).

31. perc:
Reyes adott kiváló labdát a védők között nagyszerűen beinduló Baccának, aki elhúzta a labdát a kimozduló Bojko kapus mellett, majd éles szögből, kissé jobbról az üres kapu közepébe gurított (2-1).

44. perc:
Rotan végezhetett el szabadrúgást 22 méterre a Sevilla kapujától, s nagyon pontosan ívelt a kapu jobb sarkába (2-2).

73. perc:
A Dnyipro védelme képtelen volt felszabadítani saját tizenhatosa előtt, a labdára Vitolo csapott le, s beemelte a büntetőterületen belül induló Baccának, aki nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt (3-2).


Forrás: telesport.hu



Sporthírek