Friss hírek

2010.09.07. 09:45

Elhunyt az Afganisztánban életveszélyesen megsérült magyar katona

<p>Elhunyt Kolozsvári György zászlós, aki a két héttel ezelőtti afganisztáni támadásban életveszélyesen megsérült - közölte a Független Hírügynökséggel a Honvédelmi Minisztérium. A 37 éves hivatásos tiszthelyettest a Honvédkórház intenzív osztályán ápolták és 24 órás ügyeletben küzdöttek életéért. A katona állapota azonban az utóbbi napokban rohamosan romlott, kedden reggel pedig elhunyt. Az afganisztáni támadásnak ő a második áldozata. A helyszínen életét vesztette Pappné Ábrahám Judit, posztumusz hadnagy, két másik bajtársuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett.</p>

Kolozsvári György zászlós két hete - augusztus 23-án - sebesült meg életveszélyesen, amikor a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának 8. váltásából haza indulók első konvoját orvtámadás érte. Ekkor vesztette életét Pappné Ábrahám Judit, posztumusz hadnagy, a Magyar Honvédség hősi halottja, két társuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett

A közvetlen életveszélyben lévő zászlóst a Mazar-e Sharif-i német tábori kórházban látták el, majd miután az állapotának stabilizálták, Magyarországra hozták. A Honvédkórház intenzív osztályának orvosai a legkorszerűbb terápiás kezelésekkel és eszközökkel, huszonnégy órás folyamatos ügyeletben küzdöttek a kritikus állapotban lévő sérült életéért. A katona állapota mindezek ellenére is az utóbbi napokban rohamosan romlott. Életfunkcióit csak gépi támogatással tudták fenntartani, végül kedden reggel életét vesztette.

Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke már összehívta a Központi Kegyeleti Bizottságot. Ez a testület javasolhatja a honvédelmi miniszternek az elesett katona hőssé nyilvánítását.

Kolozsvári György 1973. december 22-én született, Pápán. Katonai szolgálatát 1996-ban őrmesterként kezdte, három évvel később törzsőrmester, majd főtörzsőrmester lett. 2007-ben léptették elő zászlóssá. A tatai dandár lövész zászlóaljában, a 3. lövész századnál szolgált, majd az alakulat vezénylő zászlósa lett. A Honvédelmi Minisztérium közleményében kiemeli, hogy Kolozsvári Györgyöt kiváló fizikai képességekkel, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező, fogékony, nyitott embernek ismerték bajtársai.
Afganisztánban 2007-ben, a Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) 2. váltásával járt először. Három alkalommal is kitüntették a Békefenntartásért szolgálati jellel. Megkapta a Szolgálati Érdemjel Bronz fokozatát, de teljesítményét számos alkalommal pénzjutalommal is elismerték.
Rátermettségét külszolgálatban is több alkalommal bizonyította. Járt Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában.

Kolozsvári György halálával négyre emelkedett a Magyar Honvédség afganisztáni kötelezettségvállalása közben elesett magyar katonák száma. Kolozsvári György temetéséről később intézkednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!