haon-sportoldal

2011.07.21. 13:57

Új irányítók az Balmazújváros élén

Balmazújváros - Arany László lett az új trénere a Bőcs jogán az NB II-be jutó Balmazújvárosnak.

Balmazújváros - Arany László lett az új trénere a Bőcs jogán az NB II-be jutó Balmazújvárosnak.

Ahogy tavaly, az előttünk álló, 2011/2012-es bajnokságban is két hajdú-bihari gárda szerepel majd az NB II-es mezőnyben, igaz, a DVSC-DEAC mellett már nem a Hajdúböszörmény, hanem a Balmazújváros lesz ott a Keletiek között. Az előző szezonban még az NB III. Mátra–csoportjában küzdő Újváros miután megvásárolta a Bőcs Sport Kft-t és ezzel együtt a Bőcs NB II-es indulási jogát, ezentúl már egy osztállyal fentebb harcolhat, nem is akármilyen vezetéssel, hiszen a klub szakmai igazgatója Pajkos János, míg edzője Arany László lett.

Támadó szellemben a Balmazújváros

– A balmazújvárosi vezetőség keresett meg, hogy legyek a csapat új trénere, és én szívesen mondtam igent a lehetőségre. Már folynak az edzések, múlt hét hétfőn kezdtük meg a felkészülést. Most még az erőfejlesztésen van a hangsúly, aztán a bajnokság közeledtével folyamatosan csökkentjük majd a terhelést. A keretkialakítás még zajlik, az újvárosi labdarúgók nagy része marad, illetve kiegészül a csapat volt bőcsiekkel, illetve jelenleg is vannak nálunk többen próbajátékon. Az NB II-es mezőnnyel egyelőre ismerkedem, hellyel-közzel tisztában vagyok az erőviszonyokkal, de szerencsére van még egy hónap, hogy teljesen képben legyek – mondta az előző szezonban még a megye I-es Báránd csapatát irányító Arany László, aki az elvárásokról is beszélt.

– Mindenképp támadó szellemben szeretnénk pályára lépni, főként a hazai meccseinken, bízunk egy tisztes helytállásban. Helyezésben most még nem gondolkodunk, először össze kell szoknia a fiúknak, meg persze az új környezethez is alkalmazkodnunk kell – nyilatkozta a Balmazújváros újdonsült mestere.

Sokrétű közreműködés

Pajkos Jánosnak, a régebben többnyire élvonalbeli egyleteket irányító szakembernek igazán nem okoz majd fejtörést az elkövetkezendő időkben, hogyan töltse el szabadidejét, mivel valószínűleg nem lesz neki. Az egykor a DVSC-t is irányító szakember a jövőben az újjáalakuló DEAC-nál, valamint a Balmazújvárosnál is szerepet vállal. A DEAC szakmai igazgatójaként hétéves kortól tizenkilenc éves korig lesz hét utánpótláscsapata, amihez még az NB III-as, illetve a megye II-es felnőtt gárda is hozzájön.

– A DEAC-nál kilenc együttes edzőinek szakmai munkáját segítem majd, megpróbálom meglévő tudásomat kamatoztatni. Jó kis szakmai stáb állt össze, minden feltétel adott ahhoz, hogy egy komplex debreceni futballfejlesztési programot indítsunk útjára. A balmazújvárosi szakmai főnöki posztom nem ilyen komoly, azt minden elkötelezettség nélkül vállaltam. Újvárosban, ha kikérik a véleményemet, segítek, tanácsot adok, illetve a játékosigazolások terén is megpróbálok a klub javára lenni. Arany Lászlóval napi kapcsolatban vagyok, ha bármiben szüksége van rám, én rendelkezésére állok, viszont a csapat edzéseire nem tudok kijárni, szóval ez a kapcsolat jóval lazább, mint a debreceniekkel – tudtuk meg Pajkos Jánostól.

HBN–SZADÓ

Balmazújváros - Régi álmuk vált valóra a balmazújvárosi labdarúgóknak azzal, hogy a 2011/2012-es idényben az NB II-ben indulhatnak.

A Bőcsből Sport Kft. NB II-es indulási jogával Balmazújvárosban fognak élni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!