Helyi közélet

2013.09.12. 15:32

Közlemény - Fidesz-KDNP: Simon Gábor és Varga László mindent elfelejtettek és semmit sem tanultak

Miskolc - A miskolci közgyűlés 2013. június 20-i nyilvános ülését a miskolci televízió élőben közvetítette, az esemény jegyzőkönyve pedig hetek óta olvasható az interneten. Például innét is tudható, hogy ezen a napon Simon Gábor többször is felszólalt: így hosszan érvelhetett a tapolcai fejlesztésekről szóló aznapi vitában is.

Miskolc - A miskolci közgyűlés 2013. június 20-i nyilvános ülését a miskolci televízió élőben közvetítette, az esemény jegyzőkönyve pedig hetek óta olvasható az interneten. Például innét is tudható, hogy ezen a napon Simon Gábor többször is felszólalt: így hosszan érvelhetett a tapolcai fejlesztésekről szóló aznapi vitában is.Ennek ellenére Simon Gábor mai sajtótájékoztatóján már "nem tudta megmondani, hogy mi épül Tapolcán". Ugyanakkor Simon Gábor nem tudott segíteni Varga képviselőtársának sem, aki pedig azt nyilatkozta a nagy nyilvánosság előtt, hogy számára "nem világos semmi" arról, hogy mi is fog felépülni a tapolcai strand területén.

Igen, azon a tapolcai strandon, amellyel összefüggésben maga a polgármester jelentette ki a vitában, egyebek közt Simon Gábornak címezve, hogy a területre kiírt "meghívásos pályázaton került kiválasztásra az a tervező, aki már el is végezte a munkát. A versenyuszoda terveinek éppen az engedélyeztetése folyik. A közbeszerzés elindítása napirenden van." Mindezek mellett júniusban például még ilyenek hangzottak el - szó szerint - ezen az ominózus nyilvános vitán: "Az előterjesztés arról szól, hogy 3 sportágban - vízilabda, kosárlabda, kézilabda - még jobb, még színvonalasabb teljesítményt nyújthassanak sportolóink. Most tehát arra teszünk javaslatot, hogy ezekben a sportágakban 750-800 millió forintos beruházás valósuljon meg. Az önkormányzat ehhez 177,4 millió forinttal járul hozzá. Ennek része az a sportfejlesztés Tapolca területén, ahol a szabadtéri, nyitott vizes medence fog megvalósulni."

Mi nem világos tehát az MSZP-sek számára ezek után és miért nem tudják még szeptember közepén sem a miskolci szocialisták, hogy mi épül Tapolcán a "régi" strand területén?

Nos, azért van ez így, mert a miskolci MSZP-sek gyorsan akarnak felejteni.

El akarják például felejteni azt, hogy világ csúfjára, a Káli Sándor és Simon Gábor vezette Miskolcon a végsőkig elkeseredett tapolcaiak kétszer is népszavazást tartottak a várostól való elszakadási törekvésükről. Ilyen totális városvezetői kudarc egyszerűen példátlan településünk több száz esztendős történetében.

2010-ben a miskolciak valószínűleg ezt sem felejtették el az MSZP-nek.

- Molnár Péter, a KDNP önkormányzati képviselőcsoportjának a vezetője -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában