Magyarország

2010.05.28. 16:39

Jóváhagyták a Malév 26 milliárdos tavalyi veszteségét

<p>A Malév Zrt. közgyűlése pénteken elfogadta a társaság tavalyi 26, 82 milliárd forint konszolidált veszteségét tartalmazó beszámolót és három éves üzleti stratégiáját , amely 2012-ben 25 millió euró üzemi nyereséget irányoz elő - tudatta közleményben a cég.</p>

Oszkó Péter távozó pénzügyminiszter szerint a Malév jelenlegi formájában nem tud úgy működni, hogy képes legyen adósságát törleszteni.

A Malév tavalyi adózott eredménye 24,84 milliárd, az összevont (konszolidált) eredménye 26,82 milliárd forint volt, az erről szóló beszámolót pénteken elfogadta az éves rendes közgyűlés, amelyben immár az államnak van 95 százaléka. Elfogadták azt az üzleti stratégiát is, amely 2012-re 25 millió euró üzemi nyereséggel számol. Ennek érdekében növelni tervezik a bevételeket és 48,8 millió euró megtakarítást szeretnének elérni.

A közgyűlés elfogadta két igazgatósági tag lemondását, akik helyébe új embereket azonban nem választottak.

Pénteken búcsú háttérbeszélgetésén Oszkó Péter pénzügyminiszter beszélt a Malévről annak kapcsán, hogy a Népszabadság információja szerint elképzelhető a Malév csődbevitele és "új" Malév alapítása a Malév Vagyonkezelő Kft. bázisán. Oszkó azt mondta, hogy a távozó kormánynak már nincs kompetenciája a Malév felett. Az előző, orosz tulajdonossal abban állapodtak meg, hogy a magyar állam nem viheti tudatosan csődbe a vállalatot, de nem is köteles megakadályozni a csődöt. Oszkó személyes véleményes az, hogy a Malév nem tud úgy tovább működni jelenlegi formájában, hogy képes legyen törleszteni adósságát, amelynek átstrukturálására, diszkontálására lehet szükség, mert a hitelezőknek sem érdekük a Malév csődje. Az "új" Malév járható út - mondta Oszkó Péter.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!