Vidéki Színházak Fesztiválja szeptemberben a Thália Színházban

Budapest, 2015. június 13., szombat (MTI) – A Thália Színház szeptember 7. és 13. között ismét megrendezi a Vidéki Színházak Fesztiválját, amelynek keretében hét nap alatt nyolc előadást láthat a közönség.

Az immár hagyományosan megszervezett évadnyitó program szeptember 7-én, hétfőn a Békéscsabai Jókai Színház produkciójával, Federico García Lorca Bernarda Alba háza című spanyol drámájával kezdődik, amely a lorcai szöveg és a flamenco világának találkozásából született meg, az előadást Béres László állította színpadra – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szeptember 8-án, kedden a Veszprémi Petőfi Színház előadásában Henrik Ibsen klasszikus színműve A vadkacsa lesz látható, Guelmino Sándor rendezésében. A következő napon Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiája szerepel a programban; az egri Gárdonyi Géza Színház előadása Csiszár Imre rendezésében látható.

Szeptember 10-én, csütörtökön a kecskeméti Katona József Színház hozza el Budapestre Jurij Poljakov népszerű orosz kortárs író Párcsere című darabját, Cseke Péter rendezésében. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.

A rendezvény következő napján a Miskolci Nemzeti Színház játssza Heinrich von Kleist vígjátékát, az Eltört korsót, Szőcs Artúr rendezésében.

Szeptember 12-én, szombaton pedig szintén egy Kleist-mű alapján készült előadást láthat a közönség: az ismert német drámaíró elbeszélése nyomán írta Tasnádi István a Közellenség című darabot, amelyet a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház ad elő Sztarenki Pál rendezésében.

A fesztivál zárónapján két stúdióprodukció várja a nézőket. A kaposvári Csiky Gergely Színház játssza Gareth Armstrong Shylock című darabját, amely a shakespeare-i velencei kalmár-történetet dolgozza fel, az előadás Kőváry Katalin rendezésében látható. A Váci Dunakanyar Színház Václav Havel Audiencia és Vernisszázs című színműveit adja elő, Nagy Péter István rendezésében.

A fesztiválon szereplő előadásokat ismét öttagú zsűri kíséri majd figyelemmel, a közönséget kedvező áru fesztiváljegyek és bérletek várják.

– MTI –








hirdetés