Vígszínházi évadkezdés – nyitott nap, vendégjáték Koreában, vendégrendező Budapesten

Ismét nyílt nappal ünnepli az évadkezdést a fővárosi Vígszínház. Eszenyi Enikő, a teátrum igazgatója csütörtöki tájékoztatón elmondta: a szombati “Vígnapon” bárki bebarangolhatja a színházat a pincétől a padlásig, ismert színművészek kalauzolásában. Az évad a kulturális sokszínűség jegyében indul: a társulat egy része háromnapos koreai vendégjátékra utazik, másik része egy cseh rendező irányításával egy izraeli dámaírónő darabjára készül. A Magyar Dráma előestéjén pedig Görgey Gábor darabját mutatja be egy szlovák társulat.

A Vígszínház szombati nyitott napján olyan neves művészek “idegenvezetésével” járhatják be az intézményt az érdeklődők, mint például Kern András, Halász Judit vagy Hegyi Barbara. A gyerekeknek hagyományosan lesz arcfestés, de a színház sminkesei, fodrászai segítségével a felnőttek is a Vígszínház egy-egy ismertebb figuráját “ölthetik magukra”. A teátrum két új előadásáról, a Ványa bácsiról és a Mikve című darabról kérdezhetik a látogatók az alkotókat, valamint bekukkanthatnak a házi színpadon egy próbába is.

A Vígszínház sikeres előadását, az Othellót háromszor adja elő Szöulban a társulat szeptember 17-19-e között. Eszenyi Enikő, az előadás rendezője azért is tartja fontosnak a Koreai Nemzeti Színház meghívását, mert hisz abban, hogy a különböző országok, kultúrák színházai közötti találkozó inspiráló lehet az alkotók és a közönség számára is. Ezért tartja fontosnak a prágai Nemzeti Színház igazgatója, Michal Docekal pesti rendezését is.

Eszenyi Enikő felhívta a figyelmet arra a szeptember 20-i előadásra is, amelyet a Magyar Dráma Napjának előestéjén mutatnak be a Pesti Színházban. Görgey Gábor: Komámasszony hol a stukker? című darabját már 13 éve nagy sikerrel adja elő az Astorka Színház Szlovákiában. Ezt az előadást hozzák most Budapestre, ahol először láthatja majd maga a szerző, Görgey Gábor is szlovák nyelven.








hirdet�s