Friss hírek

2008.10.12. 20:59

Közös fellépésről döntöttek az eurozóna-tagok vezetői Párizsban

<p>Az eurózóna 15 tagországának vezetői csúcstalálkozójukon egyetértettek abban, hogy közösen kell fellépni a bankválsággal szemben - jelentette be Nicolas Sarkozy vasárnap este Párizsban. A francia elnök a megbeszélések után arról is beszámolt, hogy a tagországok döntöttek arról, hogy garanciát nyújtanak a bankközi kölcsönökhöz. Az államfő szerint az eurózóna több tagországa is hétfőn hozza nyilvánosságra milyen lépéseket tesz bankjai megmentése érdekében.</p>

Korábban, még a megbeszélések szünetében a belga miniszterelnök azt közölte, hogy számos európai politikus azt szeretné, ha konkrét pénzösszegek kerülnénk a bankoknak szánt mentőcsomag-tervezetbe. Yves Leterme ugyanakkor kétségeinek is hangot adott, és kijelentette: véleménye szerint a megállapodás-tervezetben nem neveznek majd meg pontos összegeket.

Hasonlóan nyilatkozott nem sokkal korábban a belga pénzügyminiszter is. Didier Reynders úgy vélekedett: bár a hétfői pénzpiaci nyitásra a kereskedők szeretnék annak jeleit látni, hogy Európa komolyan gondolja a mentőtervet, a konkrét összegekről azonban csak néhány napon belül születhet döntés. Mint mondta, az egyes országoknak szerdáig kell határozniuk a pontos összegekről.

Az eurozóna 15 tagországának vezetői szerdán Brüsszelben találkoznak - megbeszélésükön az Európai Unió további 12 tagországának állam- és kormányfői is részt vesznek.

A párizsi találkozót az Unió soros elnökeként Franciaország hívta össze. A megbeszélésen a 15 eurót használó tagállam vezetőin kívül az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank elnöke is jelen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!