Vészmadár – madárvész

A madárinfluenzával kapcsolatos fejlemények érdeklik a leginkább a magyar közvéleményt – derült ki egy, a napokban elvégzett felmérésből.
Galambos Béla jegyzete

A lakosság 38 százalékánál a vírus felbukkanásával kapcsolatos sajtóhírek számítanak most a legfontosabb közéleti témának, messze megelőzve az aktuális politikai eseményeket. Arról, hogy Romániában megtalálták a vírust, a majd minden megkérdezett hallott, és a felénél többen gondolják: ez közvetlen veszélyt jelent Magyarországra nézve. Az aggodalmak szorosan összefüggnek a tájékozottsággal: akik úgy érzik, nem tudnak eleget a vírusról, azok többségében komolyan nyugtalanok a veszély miatt. Különösen igaz ez a kevésbé iskolázottak és a nők körében.

Nos, a tájékoztatás felelőssége valóban óriási. Erről jelenleg leginkább a hazai baromfiágazat szereplői tudnának beszélni, hiszen úgy tűnik, vesztesei lettek a ténynek, hogy – mint mondják – a madárinfluenzával kapcsolatos kommunikáció kiszabadult a szakmai, a témát a helyén, azaz állategészségügyi problémaként kezelő, medréből. A honi gazdasági állatállományt a járványos betegségektől évtizedek óta sikerrel megvédő állatorvosainkkal együtt a baromfiipar szakemberei bizton állítják, a zárt rendszerű tartásmódban tartott magyar csirkeállományok teljes biztonságban vannak.

Megyénk talán legismertebb baromfis integrátora szerint ami a kommunikáció terén történt, hihetetlen károkat okozott a közgondolkodásban, ezáltal pedig az hazai baromfi ágazatban. A humánegészségügynek pedig legszívesebben azt üzenné: kösz, most már mindenünnen megrendelték a magyar vakcinát, abba lehet hagyni a kampányt, aminek köszönhetően a hazai baromfi fogyasztás – egyébként teljesen indokolatlanul – ötödével visszaesett.








hirdet�s