Veszélyes gyermekruhák a piacon

Miskolc – Az alapvető biztonsági követelményeknek sem feleltek meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály fogyasztóvédelmi felügyelői piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálták a csecsemők és kisgyermekek részére készített ruházati termékeket. A hatósági kontroll célja az volt, hogy feltárja azon gyártástechnológiai hibákat, amelyek nem felelnek meg a harmonizált közösségi szabvány előírásainak, s ezáltal akár az emberi életre is veszélyt jelenthetnek.

Zsinórok, díszítőelemek

Az ellenőrzések során a felügyelők 7 kereskedelmi egységben, összesen 13 fajta, 85 db olyan veszélyes csecsemő- és kisgyermek-ruházati terméket vontak ki a kereskedelmi forgalomból, amelyek a termékeken elhelyezett húzózsinórok, illetve húzózsinór-végződések egyéb díszítőelemek miatt az alapvető termékbiztonsági követelményeknek nem feleltek meg.

A laborvizsgálat eredményeire tekintettel a hatóság további 4-féle olyan gyermeklábbeli forgalmazását is megtiltotta, melyek nem feleltek meg a vonatkozó szabványi előírásoknak. A cipőkön olyan nem megfelelően rögzített gyöngyök, flitterek, lelógó alkatrészek, rojtok, zsinórok voltak, melyek a deformált rendellenes fejlődési irány mellett, fulladásveszélyt is jelenthetnek annak viselőjére.

A feltárt szabálytalanságok miatt az érintett vállalkozások pénzbüntetésre is számíthatnak.

ÉM