Veszélyben a világhíres japán marhahús

Eltűnhet a világhíres japán marhahús, a “Miyazaki”, miután a száj- és körömfájás vírusával fertőződött meg a hat, még életben maradt tenyészbika közül az egyik – közölte szombaton a japán kormány.

Az április huszadikán észlelt járvány miatt 49 fertőzött tenyészbikát már le kellett ölni. A hat megmaradt bikát kilenc napja karanténba helyezték, hogy megőrizzék a tenyészvonalat, de most ezek is veszélybe kerültek.

A Japán déli részén található Mijazaki tartományban tenyésztett és eredetvédett japán fekete marha húsát a világ legjobbjaként tartják számon. A márványos zsírrétegéről ismert marhahúsból egy kilogrammért akár nyolcvanezer forintot is elkérnek. A világhíres tenyészvonalat azonban az eltűnés fenyegeti az áprilisban felfedezett száj- és körömfájás járvány miatt.

A japán mezőgazdasági minisztérium szombaton jelentette be, hogy le kell vágni a még életben lévő hat tenyészbikából az egyiket, miután kiderült, hogy megfertőződött a vírussal. A hat bikát május 13-án különítették el. A szombati bejelentés azt jelenti, hogy már csak öt patás maradt, amelyek tovább tudnák vinni a vonalat.

A hatóságok közlése szerint az öt bika egyelőre nem fertőződött meg, az állatokat megfigyelés alatt tartják. A szabályok szerint ezt az ötöt is le kellene vágni, mert kapcsolatba kerültek egy fertőzött állattal, de a tartományi vezetők, a bikák nagy értékére hivatkozva, kivételt tettek.

Közben Mijazaki tartományban több mint kétszázezer marha és disznó kényszervágására készülnek a hatóságok a vírus terjedése miatt.








hirdet�s