Vesprini miskolci ezüstje összetett aranyat ért

Vesprini miskolci ezüstje összetett aranyat ért
Brit győzelem született a miskolci Flat Track Világ-kupa futamon, de a végső siker olasz motorosé lett.

Flat Track Világ-kupa futamot rendeztek szombaton, az eredetileg tervezett 14 fős mezőny helyett eggyel kevesebb motorossal, lévén az olasz Daniele Moschini a rajt előtti utolsó órákban jelezte, hogy egy a környezetében bekövetkezett haláleset miatt nem tud részt venni a sorozat idei utolsó versenyén, Miskolcon, a népkerti oválon. Akik eljöttek azok előbb a nyolc előfutamban mutatták meg magukat, amelynek során 6-6 kört mentek, majd jött a két elődöntő 8-8 ,,karikával”, amelynek már igazi tétje volt, hiszen arról volt hivatott dönteni, hogy ki lesz az a három versenyző, aki nem vehet részt a nap utolsó futamában, a 12 körös fináléban. Ez utóbbiról a francia Philippe Stella (Honda), az amerikai Kevin Smith (Honda) és az olasz Alessandro Castiglioni (Kawasaki) maradt le, csupa olyan fickó, akinek a végső, összetettbeli elsőségre nem volt esélye.

Ott volt viszont a döntőben a miskolci verseny előtt az összesítésben az élen álló olasz Fabrizio Vesprini (Fasciani), aki 1 ponttal vezetett a Világ-kupa elsőségről határozó utolsó futam előtt a brit Tom Wolley (Honda) előtt. Kettejük nagy küzdelmét hozta a mindenről döntő verseny, és cseppet sem érdekelte őket, hogy a brit Adrian Collins (Honda) előttük ér célba, utóbbi ugyanis már nem tudott beleszólni a Világ-kupa elsőségért folyó harcba. Végül Wolleynek sem sikerült az, amit szeretett volna, Vesprini előtt végezni, így az olasz második helye összetett elsőséget ért, a brit bronza pedig évad végi második pozíciót.


Eredmények

FIM Flat Track Világ-kupa, 5. forduló (Miskolc) végeredménye: 1. Adrian Collins (brit, Honda), 2. Fabrizio Vesprini (olasz, Fasciani), 3. Tom Woolley (brit, Honda), 4. Emanuele Marzotto (olasz, KTM), 5. Marco Buzzi (olasz, Husaberg), 6. Peter Boast (brit, Suzuki), 7. Damien Bomais (francia, Yamaha), 8. Marco Belli (olasz, Honda), 9. Rob Sijbring (holland, Honda), 10. Pavol Puchko (cseh, Husaberg).

FIM Flat Track Világ-kupa 2012-es végeredmény: 1. Fabrizio Vesprini (olasz, Fasciani) 83 pont, 2. Tom Woolley (brit, Honda) 79, 3. Emanuele Marzotto (olasz, KTM) 58, 4. Aidan Collins (brit, Honda) 48, 5. Pucko Pavol (cseh, Husaberg) 35, 6. Daniele Moschini (olasz, Fasciani) 21.Cole Crowley (amerikai, Honda) 20, 8. Robert Bacosa (amerikai, Honda) 18, 9. Robert Curry (amerikai, Honda) 17, 10. Peter Boast (brit, Suzuki) 16.

Címkék: , ,







hirdet�s