Verslovaggá avatják a Parlament alelnökét

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Versmondó folyóirat Világosi Gábornak adományozza idén a Verskultúra Lovagja címet. A Parlament alelnöke a Költészet Napján, április 11-én kapja meg a kitüntető címet.

A Parlament alelnöke azzal érdemelte ki a Verskultúra Lovagja elismerést, hogy tavaly decemberben módosító indítványt nyújtott be az Országgyűléshez az Első Magyar Versszínház létrehozásáért. A Tisztelt Ház ugyan nem fogadta el az indítványt, de a Magyar Versmondók Egyesülete áttörésnek tartja, hogy a vers mint önálló művészeti ág először szerepelt az országgyűlés napirendjén.

A Költészet Napi esten több díjat és elismerést is átadnak, valamint megalapítják az idén 15 éves egyesület Örökös Tagságát.

Az este hat órakor kezdődő gálaestet az Apáczai Kiadó Molnár Ferenc Kamaratermében (VIII. kerület, József krt. 63.) rendezik meg. Az esemény mindenki számára nyitott és ingyenes.



Sporthírek






hirdet�s