Versfesztivál hetedszerre

Immár hetedik alkalommal rendezik meg a Kaleidoszkóp Versfesztivált, amelyen megyénkből is számos versbarát részt szokott venni.

Mint a nyíregyházi származású Lutter Imre fesztiváligazgató lapunknak elmondta, a Magyar Versmondók Egyesülete szervezésében az idén október 24. és 30. között Miskolc – Budapest – Krakkó ad otthont a fesztiválnak.

A rendezvény keretében lesznek könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, világzenei koncertek, továbbá a vendégekre vár verses játszóház, kötetkiadók seregszemléje, a Petőfi Irodalmi Múzeum József Attila-vándorkiállítása.

A fesztivál színpadán láthatnak az érdeklődőkelőadóesteket, performanceokat, monodrámákat, mozgásszínházi előadásokat.

A fesztiválnak a Miskolci Galéria október 24-én és 28-án ad otthont, míg az ottani Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben október 25-én, 26-án és  27-én rendezik meg a programokat. Október 29-én és 30-án Budapest következik, s ekkor hódítják meg a versek Krakkót is.

– M. Magyar László –








hirdet�s