Versenyhivatal: 11 milliárd forint bírság 2006-ban

Rekordévet zárt a Gazdasági Versenyhivatal 2006-ban, legalábbis a kiszabott versenyfelügyeleti bírság összegében: 11,6 milliárd forintot rótt ki 65 ügyben – olvasható a GVH-nak az Országgyűléshez elküldött éves beszámolójából. Eddig a legmagasabb összeget a 2004-ben szedték be, akkor 8,88 milliárd forintot.

A GVH tavaly 207 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, amelyből 178 végződött versenytanácsi határozattal. Ezek majdnem fele, 85 a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult, 93 pedig a versenyt korlátozó trösztellenes ügy volt. A vizsgálatok nagyobbik része, 137 hivatalból indult, csak 41-et kezdeményeztek kívülről. Összesen 95 alkalommal avatkozott a folyamatokba a GVH, 66-szor a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt (ezek nagy része a hirdetésekben, például reklámújságokban közzétett valótlan ajánlatokkal kapcsolatos), 29 ízben antitröszt ügyekben lépett fel a hatóság.

A fogyasztókat megtévesztő cégek esetében 44 ügyben 1,8 milliárd forint bírságot rótt ki a GVH. Feltűnő, s a beszámoló hangsúlyozza is, hogy a hivatal kiemelten kezeli ezt a területet, ezért a büntetési tételek ugrásszerűen nőnek. 2003-ban alig 90 milliót róttak ki a fogyasztók döntését jogsértően befolyásoló cégekre, 2004-ben 321, 2005-ben is csak 438 milliót, tavaly pedig már ennek több, mint négyszeresét.

A versenyt korlátozó magatartás kapcsán 9 esetben összesen 8,65 milliárd forinttal büntette meg a rajta kapott cégeket a GVH. Ezek közül két ügy emelkedik ki: a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás piacán árfelhajtó kartell miatt kiszabott 6,8 milliárd és egy informatikai tenderen indult cégeket jogellenes megállapodás miatt sújtó másfél milliárd forint büntetés.

Jelenleg is tart néhány jelentős, egész ágazatokat érintő vizsgálat. Az egyik a hitelkártyákat kínáló bankok tevékenységét érinti azután, hogy az OTP-t 100 millió forintra bírságolta a GVH a 45 napos kamatmentes használatot hirdető kitétel miatt. A versenyhvatal viszont még nem döntött arról, hogy indít-e eljárást a patikáknak felrótt áregyeztetés ügyében, illetve a patikán kívüli gyógyszerárusítás korlátozását szolgáló nyomásgyakorlás miatt.