Versenyhátrányt okoz az informatikai lemaradás

Akt.:
A Megyeháza díszterme adott otthont a rendezvénynek
A Megyeháza díszterme adott otthont a rendezvénynek - © Fotó: Ádám János
Miskolc – „A magyar vállalkozások az informatika, az információ, a digitalizáció terén hatalmas lemaradásban vannak nemcsak az Európai Unió, hanem a Visegrádi Négyek országai között is – mondta Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke „A Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz Digitálisan!” projekt miskolci rendezvényén.

A kamarai elnök hangsúlyozta: „Mindez jelentős versenyhátrányt jelent, miközben a digitális eszközök használata, alkalmazása a fenntartható gazdaság kulcsa, amellyel a gazdasági növekedés is felgyorsítható”.

Nem létezhetnek nélküle

„Lemaradásban vagyunk a termelésirányítás, az ügy­félkapcsolatok rendszerében és az informatikai rendszerek használatában is” – tette hozzá, kiemelve: fontos, hogy a vállalkozások a digitalizáció adta lehetőségeket minél jobban, gyorsabban használják, és bár erre költeni kell, ez bőségesen megtérül majd a hatékonyságban, a termelésben – mondta Vinnai József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Informatikai Kollégiumának elnöke.


Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés elnöke a szimpóziumon arról beszélt, hogy az informatika a mindennapok, elsősorban a gazdaság részévé vált. Úgy fogalmazott: ma már egy cég sem létezhet számítógépek nélkül, a kisvállalkozásoknak is szükségük van az infokommunikációra.

Plusz 5 százalék

A Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz Digitálisan!” kormányzati program keretében az ország 127 településén mutatják be a mikro-, kis-, és közepes vállalkozások digitalizációját elősegítő lehetőségeket. A találkozókon a vállalkozókat tanácsadással segítik, emellett egy olyan minősítő rendszerbe is szeretnék bevonni őket, amely segítségével öt százalék többletforrást kaphatnak a pályázatokon.

A program célja, hogy nőjön a digitális alkalmazásokat használó vállalkozások száma, és minél többen használják az úgynevezett felhő szolgáltatásokat.

– ÉM-SZB –


Huszonkilenc tanácsadó

A kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködésével létrejött „Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan!” projekt vidéki vállalkozások számára nyújt segítséget. Az ez év májusától 2017 nyaráig tartó – Közép-Magyarország kivételével – országos programba mintegy 3000 kis- és középvállalkozást vontak be. A projekt több, egymásra épülő és egymást kiegészítő részből áll. Az országban összesen 29 fős tanácsadói hálózat segít a vállalkozásoknak eligazodni abban, hogy milyen digitális eszközökkel vagy szolgáltatásokkal érhetnek el nagyobb hatékonyságot.








hirdetés