Magyarország

2013.03.16. 16:02

MSZP: kisebb a rezsicsökkentés az eddigi áremeléseknél

Budapest, 2013. március 16., szombat (MTI) - Az MSZP arra hívta fel figyelmet szombaton, hogy a 2010-es kormányváltás óta a tízszázalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai.

Budapest, 2013. március 16., szombat (MTI) - Az MSZP arra hívta fel figyelmet szombaton, hogy a 2010-es kormányváltás óta a tízszázalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai.

Burány Sándor országgyűlési képviselő elmondta: a vezetékes gáz 21, a lakossági áram 10 százalékkal lett drágább, a csatornadíj 28 százalékkal emelkedett, a távfűtés alapdíja Budapesten 5 százalékkal nőtt, a távhő és a meleg víz viszont 13 százalékkal kerül többe, a szemétszállítás pedig 10 százalékkal.

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a mostani rezsicsökkentés mértéke elmarad attól, amennyivel a családok költségei a 2010-es kormányváltás óta nőttek. Kitért arra is, hogy a rezsicsökkentés nem segít azoknak a vidéki embereknek, akik fával fűtenek.

Ráadásul tavaly az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb az infláció, ez pedig beépült például az élelmiszerek és a gyógyszerek árába, így ezek is jelentősen drágultak - jegyezte meg Burány Sándor.

Az MSZP-s politikus megismételte: a szocialisták energiahatékonysági beruházásokra fordítanák az E.ON magyarországi gázüzletágának megvásárlására szánt több százmilliárd forintot, az épületek felújításával ugyanis jelentősen, akár 25-40 százalékkal csökkenthetők lennének a fűtési költségek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!