Veres szerint lesz megegyezés a költségvetési szabályok megújításáról

Veres János pénzügyminiszter jó esélyt lát arra, hogy létrejöjjön megállapodás az összes párttal, amely garantálja, hogy 2009 után olyan költségvetést kell elfogadnia a mindenkori parlamenti többségnek, ami nem engedi ismét elszaladni az államadósságot – válaszolta a Független Hírügynöség kérdésére a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón a tárca vezetője.

A cél először a hiány leszorítása a bruttó hazai termék 60 százaléka alá, majd ennek ott tartása. Az ezt szolgáló szabályrendszerről zajló ötpárti tárgyalások következő fordulója augusztus 30-án lesz. Az egyeztetésnek újabb lendületet adó Sólyom László köztársasági elnöknek szerdán küldték el a legújabb javaslatokat – közölte Veres.

A jelenleg 70 százalékot meghaladó államadósság levitele 60 százalékra több, mint 2500 milliárd forint “megfogását” igényli. (Idén az összes egészségügyi ellátásra 1600 milliárd áll rendelkezésre.)

A megállapodás után törvényekben rögzítenék az új szabályokat. Ezek egyike lenne az Országgyűlés Költségvetési Hivatalának létrehozása, a három évre szóló költségvetési előtervezés, és az, hogy bármely önálló fejezet csak ellentételezés fejében vállalhat többletkiadást.

A változtatások egy kisebbik részét a 2008-as költségvetés parlamenti vitájában alkalmaznák, a többit egy évvel később.

A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány átverte az embereket a gazdaság valódi állapotával kapcsolatban, amelynek következtében most megszorító csomagot kell végrehajtani. A költségvetés ellenőrizhetőségét szolgáló Fidesz-javaslatokat, például a Költségvetési Tanács megalakítását érdemi vita nélkül félresöpörte a kormány – áll az ellenzéki párt közleményben. A Fidesz közleménye arról nem árul el semmit, hogy valóban van-e esély olyan kötelező szabályok elfogadására, ami például lehetetlenné teszi az irreális kampányígéretek megfogalmazását is.