Veres János az elhamarkodott adócsökkentésről

A pénzügyminiszter szerint elhamarkodott ütemben csökkentették itthon az adókat az elmúlt években, ezért haladta meg az államháztartás hiánya 2006-ban a 10 százalékot. A következő időszakban viszont már szükség és lehetőség van az adórendszer korrekciójára – mondta Veres János egy budapesti konferencián csütörtökön. A tervek között szerepel egybek mellett az, hogy növelik a fogyasztás utáni adókat és egyszerűsítik az adórendszert.

Az APEH a kiemelt adózók gazdasági szerepéről rendezett csütörtökön konferenciát, itt beszélt a pénzügyminiszter egyebek mellett az államháztartás helyzetéről, illetve a következő évek adópolitikájáról.

Veres János szerint 2007-re 6, 8 százalékos hiánycélt tűztek ki korábban, de ez várhatóan egy százalékponttal jobb, 6, 7 százalékos lesz. Megnyugodni azonban nem lehet, ez még mindig messze elmarad az Unió által elvárt 3 százalék alatti szinttől, amelyet várhatóan 2009-re ér el Magyarország – mondta. Idén 3 százalékos hiánycsökkentést terveznek, ennek kétharmada származna kiadáscsökkentésből, és harmada bevételnövelésből, vagyis nem igazak azok a vádak, hogy az állam kizárólag pénzbehajtásra törekszik – tette hozzá.

Az adóstruktúrán változtatni kell majd a következő években – mondta a miniszter. Veres János a tervek között említette, hogy a fogyasztás utáni adók mellett a vagyonra vonatkozó közeterheket emelnék, utóbbi arány csekély most ugyanis itthon az európai átlaghoz képest. Csökkentenék viszont az élőmunkát terhelő elvonásokat, és egyszerűsítenék az adórendszert, például a kedvezmények szűkítésével, mivel a miniszter szerint nagyrészt ezek bonyolítják meg az egészet.

Veres János a kiemelt adózókról azt mondta, hogy 2005-ben ők adták az adózás előtti eredmény felét, de a kedvezmények több mint 90 százalékát is ez a kör vette igénybe. Stabil adózói rétegről van szó, amelynek kiegyensúlyozott kapcsolata van az adóhatósággal – tette hozzá.

2007. január elsejétől az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága kezeli egységesen az ország kiemelt adózóit. Az igazgatóság korábban is létezett, de csak a fővárosi és Pest megyei ügyfelekért felelt, a többiek a megyei igazgatóságok hatáskörébe tartoztak. Kiemeltnek azok a cégek, vállalkozások számítanak, amelyek adóteljesítménye meghaladja a 2, 2 milliárd forintot, a nyilvántartásban most 631 ilyen adózó szerepel. Az elmúlt években ezek fizették be az adók és járulékok több mint harmadát az állmakasszába. 2006-ban például a kiemelt adózók utalták át a teljes ÁFA-bevétel 44, a társasági adó több mint 40, a személyi jövedelemadó 37 százalékát és a tb-járulék harmadát.








hirdet�s