Verekedés lett az udvarlás vége a Búza téren

Akt.:
Verekedés lett az udvarlás vége a Búza téren
Miskolc – Ökölpárbajra hívta a barátnőjének kéretlenül udvarló férfit egy fiatalkorú férfi Miskolcon az autóbusz pályaudvaron.

Idén februárjában történt, hogy egy 16 éves lány és barátnője Kazincbarcikáról utazott Miskolcra. A buszon a 19 éves vádlott férfi a lányok mellé ült és tolakodóan udvarolni kezdett egyiküknek. Többször kérték, hogy ne zaklassa őket, de a férfi a végállomásig csapta a szelet a lánynak.

A miskolci Búza téri végállomáson várta a lányt barátja egy fiatalkorú fiú. A lány elpanaszolta a járművön történteket, ezért udvarlója verekedni hívta a másik férfit.

Kicsit távolabb vonultak, ahol aztán egymásnak estek a járókelők legnagyobb megbotránkozására. Pár rúgás és ökölcsapás után a földre kerültek, ahol tovább dulakodtak. Végül a lány kérésére hagyták abba garázda magatartásukat.

A 19 éves férfival szemben közérdekű munka büntetést, míg a 17 éves fiú esetében próbára bocsátást indítványozott a Miskolci Járási Ügyészség a garázdaság vétsége miatt emelt vádban. Esetében az ügyészség a pártfogó felügyelet mellett külön magatartási szabály alkalmazására is indítványt tett, nevezetesen, hogy vegyen részt agresszió kezelő tréningen.

ÉM-SZB








hirdetés