Friss hírek

2009.06.03. 11:43

Az MSZP a bankok támogatását is várja a krízisalapba

<p>Minden bankkártyás tranzakció után utaljanak egy forintot a bankok az aktív korúak számára létrehozandó krízisalapba - ezt javasolta a Bankszövetségnek szerdai sajtótájékoztatóján Juhászné Lévai Katalin. A szocialista képviselő az egyházak és a szociális ügyekkel foglalkozó civilek segítségét kérte a támogatási kérelmek elbírálásához, valamint az igényléshez szükséges információk továbbításához.</p>

A szolidaritás elvére épülő krízisalap 2 milliárd forintos tőkével kezdi meg működését augusztus elsején - mondta Juhászné Lévai Katalin. A szocialista politikus szerint a 18 és 60 év közötti, aktív korú, nehéz helyzetbe került emberek egyszeri 20 és 50 ezer forint közötti segélyt igényelhetnek a települési jegyzőn keresztül. Azok kérhetik ezt a támogatást, akiknek bére nem éri el a minimálbér felső határát, vagyis az 57 ezer 800 forintot. Amennyiben jogos a kérelem, akkor az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 4 héten belül utalja a kért összeget. A támogatásból az elmaradt számlákat, illetve bármely váratlanul felmerülő költséget ki lehet fizetni. A kormány ezzel az uzsorásoktól kívánja megóvni a nehéz helyzetbe került embereket - tette hozzá a szocialista politikus.

A szerdai sajtótájékoztatón Vidorné Szabó Györgyi, MSZP-s képviselő megerősítette azokat a korábbi híreket, amelyek szerint megmarad a 65 év felettiek utazási kedvezménye, valamint nem szűnik meg a méltányossági nyugdíjemelés és az egyszeri segély lehetősége sem. A méltányossági emelést továbbra is 3 évenként lehet kérni, amennyiben a kérelmező nyugdíja nem éri el a minimálnyugdíj kétszeresét, vagyis az 57 ezer forintot. Az egyedül élő nyugdíjasoknál ez a határ 71 ezer 250 forint. A kormány a méltányossági nyugdíjkasszát 500 millió forinttal egészítette ki - mondta a szocialista politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!