Vér folyt Ferrarában

Rakonczai Bea és György Rolland
Rakonczai Bea és György Rolland
Ferrara – Rakonczai Bea 10 ezer méteres Európa Kupán fut Olaszországban.

Nyert a csonthártya

Rakonczai Bea az utolsó pillanatban nem tudott indulni Ferrarában a 10 ezer méteres Európa Kupán.

Szombaton reggel már gyanus volt a dolog: Bea úgy bicegett mint az etiópból lett török Abeylegesse ukrán trénere, aki mindig egy mankóval jár. A péntek délutáni edzést követően a gyulladt csonthártya visszaszólt: nem! A kenőcsök, a maszírozás sem segített. Rakonczai Bea délelőtt még tett egy utolsó próbát, ám az a fránya láb nem úgy működött, ahogyan azt egy 10 ezer méteres Európa Kupa viadalon el lehetne várni. A végső döntést a ferrarai stadionba indulás előtt mondta ki György Rolland, Bea edzője. Amíg a többiek már javában melegítettek, a nyíregyházi atléta és edzője a lelátón szomorkodott.

– Nem kockáztathatunk, így semmi értelme. Bea az idén eddig mindent tökéletesen teljesített, ez a számára rövid 10 kilométer amolyan bónusz lett volna.- mondta a Kelet-Magyarországnak  György Rolland edző. – Az Európa Kupa mezőnye, a körülmények adottak lettek volna egy remek egyéni időre, ám ez már a múlt. Sajnálom, hogy így alakult, de a sport már csak ilyen! Most már a legfontosabb az, hogy az őszi maratoni versenyidőszakra megfelelő állapotban legyen, mindent annak kell alárendelni.

– Nagyon csalódott vagyok, mert remek fizikai állapotban érzem magam- így Rakonczai Bea.-  Nem vagyok elkeseredve ez valóban egy plusz lett volna nekem a houstoni maratonin elért olimpiai szintidőn túl. A legfontosabb az lesz, hogy teljesen rendbe jöjjön a lábam, az elkövetkezendő hetekben mindent ennek kell alárendelni.

– Így aztán utólag már felesleges volt a fárasztó autózás és hazafelé menet a hideg tavi mártózás is elmarad.

 

Péntek délelőtt két morcos kinézetű hölgy álldogált a Hotel Carlton recepciójánál. Rövid idő elteltével egy svéd férfi és a nyíregyházi Rakonczai Bea kiséretével a közeli versenyközpontba sétáltak, ahol hamarosan Bea és a svéd vére folyt egy kis kémcsőbe. Mindketten a doppingkontroll részesei voltak.

Mikor a készséges orvosok főnöke megtudta, hogy magyarok vagyunk, azonnal megkért, hogy feltétlenül adjuk át üdvözletét Pikó Károly főorvos úrnak, akit munkakapcsolat miatt személyesen is ismer, hiszen többször dolgoztak együtt.

A szombati 10 ezer méteres Európa Kupa valamennyi résztvevő nemzetéből kiszúrtak versenyzőket a doppingvizsgálatra, és mivel a magyar színeket egyedül Rakonczai képviseli, nem volt nehéz megjósolni azt, hogy ő is kiszemelt lesz. Ezzel semmi gond, problémát csak az okoz György Rolland edzőnek, hogy tanítványa egyik sarkánál begyulladt a csonthártya.

– Bízom benne, hogy nem lesz gond és Bea teljesíti a célt, jó időt fut majd a szombati versenyen – vélekedik György Rolland.

Ami az időt illeti, 32 perc 30 másodperccel már elégedett lenne a tréner. Én szorítok a 32 perc 10 másodpercért, mert akkor Rolland azt ígérte: hazafelé menet meztelenül megmártózik a Worth-i tó vizében.

Egyébként remek idő várta a nyíregyháziakat a hangulatos Ferrarában. Péntek délelőtt szikrázó napsütésben 20 fok körüli melegben nézte meg az edző a holnapi verseny helyszínét, a stadiont, amely nem kis meglepetésre csak atlétaversenyek helyszíne, nincs focikapu és csak egyik oldalon van egy nem túl nagy lelátó.

Ferrara éli nem túl idegtépő hétköznapjait. Bízvást nevezhetjük a kerékpárosok városának, mert jómagam hasonlóan sok kerékpárost csak Amszterdamban láttam. Kicsik és nagyok tekernek sportos ruhában, farmerban és kosztümben, nagyon sokan közben mobiloznak is. Szűk sikátorok és varázslatos terek váltogatják egymást, az idetévedő idegen elégedetten sétálgathat és bámészkodhat.

Természetesen György Rollandnak és versenyzőjének nem ez a lényeg,  hanem a szombati verseny. Délután a viadal helyszínén fognak gyakorolni, a korai lefekvés után szombat délelőttre már csak egy rövid átmozgatás marad, aztán délután jöhet a verseny!

– Mán László –



További hírek a szon-sportoldal kategóriából

Sporthírek