Velünk születik az érzés

Akt.:
Kossuth Lajos Emlékház
Kossuth Lajos Emlékház - © Fotó: mozaikmuzeumtura.hu
A monoki ember születésétől kezdve a kossuthi hagyományokon nevelkedik. Vele születik az érzés: tisztelet, alázat, büszkeség nagyjainkra. Györgyné Ujvári Mária írása.

Monokon 1949-től működik a Kossuth Múzeum, ma emlékház. Monokon a történelem minden utcában, épületben, minden védő keresztben ott van.

Március 15-e környékén valahogy meghatóbban zeng a Kossuth-nóta!

Monoki lány vagyok, mindig itt éltem, és csak remélni tudom, az élet nem rendel más lakóhelyet nekem. Gyermekként áhítattal néztük a hatalmas Kossuth-képet a kiállítás előterében. Cseperedvén megértettük, mi az a szabadságharc, de még nem értettük mi az, „szabadság utáni vágy”! Hisz szabadok voltunk. Kilépve az életbe, mint római katolikus kántor, családanya, már megértettem, mi is az. Az értékeink mint család, hitünk, békénk azokon az alapokon nyugosznak, amit Kossuth és kortársai kivívni szándékoztak és életüket adták érte. Nekem megadatott, hogy a munkám az legyen, ami boldoggá tesz, és azt mondhatom egy-egy nap után igen, jó volt, értékes volt.

Kossuth Lajos szülőházában dolgozni, a monokiak számára programokat szervezni, a miséken orgonálni és énekelni, teljessé teszik az életem. A családom is részese mindennek, hiszen ők is monokiak.

Az emlékház egyre nagyobb látogatottsága arra utal, hogy talán megint fontossá válnak ezek az értékek. Szatmáry Ágnes tárlatvezetővel és kollégáinkkal sok szép pillanatot élünk meg: szemet gyönyörködtető, amikor a pici gyermekek huszárcsákóval a fejükön (amit az emlékházban maguk készítettek) ugyanúgy rácsodálkoznak a Kossuth-festményre, mint mi annak idején. Örömmel tölt el bennünket, amikor egy fiatal csoport már érdeklődve, tudatosan nézi végig Kossuth életútját, mely kiállítás címe: „Édes szülötte földem, Zemplén…” Könnyekkel küszködünk, amikor egy-egy erdélyi, felvidéki csoport a Kossuth halotti fényképe előtt Kossuth-nótát énekel.

Furcsa dolog ez. Március 15-e környékén valahogy meghatóbban zeng a Kossuth-nóta! Persze nem fenékig tejföl itt sem minden. Az élet hétköznapi problémáinak megoldása nekünk is feladatot jelent. De nem nyűgöt! Mert élni hogy kell? A pohár nekem mindig félig tele van.

Ritkán előfordul egy-két lehetetlennek tűnő feladat! Oly kérdéssel lepnek meg kedves látogatóink, amire hirtelen megállunk egy pillanatra: milyen színű volt Kossuth Lajos szeme? Miért olyan szomorú azon a képen? Hány kilós az ágyúgolyó? Miből készült Kossuth pénzügyminiszteri pecsétnyomója? Kossuth kislánya a fűzős ruha miatt halt meg tüdőbajban?

Mára a tárlatvezetések is átalakultak. Interaktív történelmi élményt szeretnénk nyújtani. Hálásak vagyunk segítőinknek és adományozóinknak is, mert segítik munkánkat.

Jómagam nem fogalmazhatom meg szebben és igazabban érzéseimet szülőföldemmel kapcsolatban, mint dr. Hegyaljai Kiss Géza református lelkész tette azt egy 1926-os Monokról írt könyvében: „Monok határában nem hiába sarjad aranyszemű kalász, Monok címerében nem hiába virul az áldás jelképe: a kettős szőlőfürt, boldogan nézhet alá az égi mezőkről Kossuth Lajos szeme a szülőföldjére, mert amely nép a Kossuth és nagy Széchenyi szellemében Istenét imával dicséri, hazáját munkás lélekkel szereti, annak van jövője s afelé minden időben áldást harmatoznak a boldogságos egek…”

Szerzőnk Györgyné Ujvári Mária, a monoki Kossuth Emlékház és Művelődési Ház vezetője, közművelődési referens, előadóművész, kántor.








hirdetés