TOP 100 – a megye gazdasági brandje

Akt.:
Az Észak-Magyarország TOP 100 díjátadó ünnepsége a Palotaszállóban
Az Észak-Magyarország TOP 100 díjátadó ünnepsége a Palotaszállóban - © Fotó: Bujdos Tibor
De a TOP 100 számomra – és a FUX Zrt. számára – a személyes érintettség okán is meghatározó. Dr. Barkóczi István írása.

Tíz éve kezdődött! 2006 volt az első év, amikor a BOKIK, a NAV és az Észak-Magyarország közös munkájának köszönhetően ünnepélyes keretek között bemutatták a megyei székhelyű 100 legjelentősebb vállalkozás összesített adatait tartalmazó kiadványt. A TOP 100 rendezvény azóta fontos gazdasági eseménnyé nőtte ki magát, mára a vállalkozások vezetőinek kiemelt találkozási helye lett. Egy biztos pont, ahol évente – legalább egyszer – összegyűlünk néhány órára, szót váltunk, és ahol neves előadók prezentálásában kaphatunk új információkat a gazdasági folyamatokról, tendenciákról.

De a TOP 100 számomra – és a FUX Zrt. számára – a személyes érintettség okán is meghatározó. Öt évvel ezelőtt – 2010-ben –, amikor a szervezők úgy döntöttek, hogy megalapítják a „TOP 100 Gazdasági Díjat”, az a megtiszteltetés ért, hogy a gazdasági szakemberekből álló társadalmi zsűri nekem – illetve személyemben a FUX kollektívájának – ítélte oda ezt az elismerést. Büszke voltam rá, hiszen a megye legjobb teljesítményt felmutató vállalkozói előtt átvenni egy ilyen kitüntetést már önmagában is kivételes állapot, elsőként megkapni pedig különleges jutalom.

A büszkeség jóleső érzését azóta minden évben átélem, mert az újabb és újabb gazdasági díjasok jóvoltából egy kiváló csapat tagja lehetek. Érdemes felidézni a listát: 2011-ben Tóth György, a miskolci StarPlus Kft. ügyvezetője, 2012-ben Kovács István, a mezőkövesdi Kovács Kft. ügyvezetője kapta az elismerést. Egy évre rá, Bányai Zoltánnak, a miskolci Betatherm Kft. ügyvezetőjének gratulálhattunk, tavaly Kiss Lászlóé, a sajóbábonyi KISS Cégcsoport tulajdonosáé lett a díj, idén pedig Kovács F. László, az Ongropack Kft. tulajdonosa vehette át. Mindannyian kiváló szakemberek, akik a nehézségek, válságok közepette is biztos kézzel irányítják vállalkozásukat, sikereiket az élet, a gyakorlat igazolja.

A TOP 100 kiadvány, a TOP 100 rendezvény és a TOP 100 Gazdasági Díj mára egy márka, divatos szóval élve brand lett. Köszönet érte a szervezőknek és a megyei vállalkozásoknak, hiszen mindennek az alapját, a komolyságát az ő teljesítményük adja. A gazdaság szereplői éltetik a brandet és adják meg a rangját.

Dr. Barkóczi István
Szerzőnk a FUX Zrt. vezérigazgatója


Fotók a TOP 100 díjátadóról:

top-100-dijatado-unnepseg55-st


TOP 100: Átadtuk a Gazdasági Díjat

Miskolc – Kovács F. László nyerte el 2015-ben az Észak-Magyarország TOP 100 Gazdasági Díját. tovább »

TOP 100 – Olasz András: Tanítani kell az adózás jelentőségét

Miskolc – A TOP 100-as kiadványt a NAV Észak-magyarországi Regionális Főigazgatósága gazdasági elemzésekkel segíti. tovább »

TOP 100 – Bihall Tamás: megyénk növekedési pályára állt

Miskolc – A TOP 100-as cégeket három szempont alapján mutatjuk be, így idén is 3 lista készült. tovább »

TOP 100 – Deák Csaba: A tudás és közösség campusa a miskolci

Miskolc – „Alapvető cél a társadalom szolgálata, a tudás átadása” – fogalmazott a rendezvényen dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja. tovább »

TOP 100 – Kersten Bachmann: “Ez a gyár volt a legjobb döntés”

Miskolc – „A miskolci gyár újszülött a Takata családon belül, de jó nagy kisbaba lett, hiszen ez a cég legnagyobb gyára: 250 ezer négyzetméteres területen helyezkedik el – ismertette Kersten Bachmann, a Takata európai igazgatója, aki szerint a két éve született döntés, hogy Miskolcon gyárat építenek, az egyik legjobb döntés volt a cég történetében. tovább »









hirdetés