Tiszta vizet a tiszta pohárba

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: nlcafe.hu
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy egy rendszer minőségi működése lényegében független annak centralizált vagy decentralizált, esetleg „vegyes” feladatellátáson alapuló jellegétől. Az állami iskolafenntartásnak ma nincs alternatívája. Társy József írása.

Magyarország oktatási rendszere – a tévhitekkel ellentétben – vegyes rendszer, hiszen az óvodák – mint köznevelési intézmények – fenntartása változatlanul kötelező önkormányzati tevékenységelem. Tény, hogy a rendszerváltás után kialakult teljes önkormányzati fenntartás és működtetés sokat tett azért, hogy a közoktatás teljesíteni tudja törvényi szinten rögzített feladatait. Ugyanakkor rövid időn belül világossá vált, hogy a rendkívül eltérő helyzetben lévő helyhatóságok képtelenek fedezni az ágazat komoly forrásigényét, ezért a középfokú nevelés és oktatás területén több hullámban végbement az intézmények (döntően szakképző intézmények) „visszaadása” a megyei önkormányzatoknak. A települési önkormányzatok szintjén jelentkező működtetési problémákat pedig úgy próbálták meg orvosolni, hogy lehetőség nyílt társulásos formában ellátni, alapvetően az általános iskolák fenntartását. Az egyes társulások gesztor önkormányzatai sokat mesélhetnének arról, hogy a költségek „összekapcsolása” milyen megalázó helyzeteket indukált az évek során, és hányszor volt üres a kassza.

A decentralizált rendszer működési anomáliái oktatásszakmai téren is megmutatkoztak, hiszen a nagyobb települések kivételével, döntően hiányzott az oktatásirányítási-tan­ügyigazgatási szaktudás.

A rendszer látszólagos működőképességének biztosítása érdekében az önkormányzatok jó része totálisan eladósította magát, hiszen hitelfelvételei már a fenntartási források becsatornázására szolgáltak. A 2008 és 2010 évek között már a pedagógusbérek kifizetése is napi szintű problémákat indukált, ezért sok önkormányzat 3–4–5 hónapos késedelemmel tudott csak utalni. A fenntartói pozícióból fakadóan az intézményvezetők pályáztatása és megbízása gyakran okozott feloldhatatlan konfliktushelyzeteket. Nehezen lenne vitatható az a megállapítás, hogy a vázolt helyzetben az állam kevésbé tudta érvényesíteni oktatásirányítási feladatait. Az oktatás természetesen minden településen eminens közügy, azonban állami felelősség, a társadalmi felhatalmazás alapján.

Azt állítom, hogy a 2010-ben megalakult kormánynak nem volt választási opciója az oktatási rendszer fenntartása és működtetése terén, hiszen az önkormányzatok teljesítőképessége a határon már átbillent. Az állami iskolafenntartás létrehozása véleményem szerint – így utólag is – egyértelműen szükséges, és felelősségteljes döntésként értékelhető. Mindemellett az önkormányzatok számára biztosított az a lehetőség, hogy működtetési téren konkrét résztvevője legyen a rendszernek, melyet az adósságkonszolidáció is támogatott. Az eddig kifejtettek alapján tehát indokolt rögzíteni, hogy az állami iskolafenntartásnak ma nem létezik valódi alternatívája, mert nincs terhelhető szereplő.

Végezetül néhány további megközelítés:

– Sokféle magyarázat volt és van arra, hogy a magyar oktatásügy teljesítménye/minősége/hatékonysága miért nem mutat érdemi fejlődést a különböző hazai és nemzetközi vizsgálatokon.

– Miért mutat rendkívül komoly hiányosságokat a szakképzésből munkaerőpiacra lépő, új munkavállalók azonnal alkalmazható tudása?

– Sajnálatos állapot, hogy a pedagógusokat – mint közfeladatot ellátó személyeket – jogszabályi „védőbástya” mögé kellett elsáncolni.

– Miért probléma az, ha a tankönyvpiac megtisztult a jól érzékelhető üzleti érdekektől?

– A finanszírozás kapcsán miért nem beszélünk érdemben a tanuló/pedagógus hányadosról, amely a sajnálatosan csökkenő gyereklétszám kapcsán komoly mutató?

– Az adminisztrációs terheken túl miért okoz problémát a konkrét külső minősítés/értékelés?

– Miért vált misztifikálttá a lexikális tudás és/vagy kompetenciafejlesztés lassan 20 éves vitája?

Úgy tartják, hogy a focihoz és az oktatáshoz mindenki ért. Utóbbi esetében tisztelettel jelentem, hogy ez nem igaz, ezért a vitamezőn történő szerepléshez javasolt felkészülni, a közelmúltból is. A lezajlott változások progresszívek, irányaikban helyesek, azonban közügyeknél mindig minden problémafölvetés és polémia helyénvaló. Illik tehát várakozással tekinteni a napjainkban zajló pezsgő viták eredményes befejezéséhez.

Szerzőnk az ME, BME, EKF vendégoktatója

– ÉM –