Sorstársaim! Élni akarni kell!

Illusztráció
Illusztráció
Tíz évvel ezelőtt, időnként, egy úgynevezett „dosi-fuserral” a nyakamban közlekedtem a városban. A gyógyászati szerkezet a vénámba rögzített kanulön keresztül 48 órán át kemoterápiás gyógyszeradagot pumpált a szervezetembe, de ötvenévesen eszembe sem jutott arra gondolni, hogy nincs tovább. Kitűnő orvosok adtak reményt. Borkuti László írása.

Két jelentős műtéten voltam már túl, hiányzott belőlem egy darabnyi vastagbél, egyharmadnyi máj, de világosan láttam frissen operált rákbetegként, ahogy a kórházat elhagyom, már sok minden azon múlik, milyen felfogásban, hogyan folytatom tovább az életem.

Közeli felmenőim között voltak, akik tüdő- vagy gégerákban haltak meg, de jó példaként nagybátyámra gondoltam, aki 33 évesen nézett szembe a helyzetével. Gégéjének teljes kiműtése mellett nyirokcsomókat is el kellett távolítani a mellkasából. Korábbi foglalkozását abbahagyta, családjának akart hasznára válni – ameddig csak lehet. Haszon- és háziállatokkal vette magát körül, megélte valamennyi unokája születését, akik gondoskodtak a mindennapi öröméről – évtizedeken keresztül.

Egy barátom, aki Amerikában sikeres rákkutató volt, miután észrevette magán, hogy munkamániája miatt az immunrendszere összeomlott és veszélyeztetetté vált, visszatelepült Magyarországra, és a rák kialakulásának okairól és a gyógyulás esélyeiről kezdett előadásokat tartani, nem üzleti alapon. Érvei megszívlelendők voltak: az organikus betegségek (pl. rák) kialakulása többnyire lelki okokra, feloldhatatlannak tűnő konfliktusokra, állandó negatív stressz­re vezethetők vissza, ezért aki meg akar gyógyulni, annak a szakszerű orvosi ellátás után teljes életmódváltást, azaz „hátraarcot” kell csinálni.

A túlélési ösztönöm azt sugallta, hogy nekem is szakítani kell a korábbi munkámmal, szokásaimmal. Betegtársaimmal elbeszélgetve, őket kikérdezve kiderült: sajnos valamennyien kevés vizet, folyadékot fogyasztottunk. (Márpedig a testünk, a sejtjeink működéséhez leginkább tiszta ivóvízre van szükség.) Továbbá legalább napi 7-8 órát – éjjel 10-től és reggel 6 óráig vízszintesen – kellett volna aludni, pihenni, és hogy az étkezéseink gépiesek, egyszerűek voltak. Napközben semmi, este, amit lehet.

Mindenen változtattam. Azóta nem állok meg a csemegepult előtt, nem iszom, nem veszek másnak sem ivóleveket. A kemoterápiás kezelések óta néhány alapvető élelmiszer kivételével mindent magam állítok elő, vagy olyan források után kutatok, melyek nem nagyüzemi körülmények között termelődnek. Mániákusan elkezdtem kúraszerűen gyógyteákat inni. Mária Treben könyve alapján gyűjteni az alapanyagokat, azokat otthon szárítani és zacskózni. Szándékosan nem az egyszerű utat, a drogériákból való beszerzést, hanem a gyűjtéssel való elfoglaltságot választottam, hogy gyönyörködhessem a természetben, és élveztem az életet. A vitalitásom visszanyeréséhez mézbe zúzott fokhagymát, citromot, mézbe reszelt gyömbért, rengeteg olívaolajat fogyasztottam, diót, tökmagot, ezek olajait kevertem a salátákba. Gyakran öntöttem nyakon a tyúkhúrt, a kövér porcsint, a pitypangot olajos kefirrel. Kerülve a gyári tartósítást, manufakturámban a borkészítés mellett megtanultam a szörpök, lekvárok, befőttek, étel­ecetek készítését, száműztem az ipari tartósítószereket.

Környezetemet némileg átalakítva lett kutyám, macskám és tucatnyi hobbiállatom, amiket szomszédoktól, barátoktól kértem és kaptam, hogy gyermekkori álmaim valóra váltsam.

Tavaly sorstársainkkal létrehoztuk a GYÓGYULAT Önképzőkört, hogy másokat is aktivizáljunk. Állandó előadónk Sóspataki Ferenc természetgyógyász, aki évtizedekkel ezelőtt nyirokmirigyrákkal küzdött. Vitalitása példán felüli. A klubszerű foglalkozásokat minden hónap második hétfőjén tartjuk a Kaffka Margit Könyvtárban. Most februárban a természetben megtalálható, az immunrendszert támogató antibiotikumokról lesz szó. Mindenkit várunk, ismerkedjenek meg velünk!

– Szerzőnk könyvtáros –








hirdet�s