Vendégkommentár – Hazámért ezt is szívesen!

Vendégkommentár - Fazekas Csaba: Hazámért ezt is szívesen!
Vendégkommentár - Fazekas Csaba: Hazámért ezt is szívesen!
Október 6-a nem annyira „pirosbetűs”, inkább mélyfekete betűkkel írandó dátum a hivatalos történelmi megemlékezéseink naptárában. Ugyanakkor nem egyszerűen gyásznap, illetve nemzeti gyásznap, ahogy emlegetni szoktuk, hanem többrétegű üzenetet hordozó, összetett szimbólum is egyben. Fazekas Csaba jegyzete

Jelképe egyrészt a 19. századi Magyarország legnagyszerűbb történelmi eseményét, az 1848–49. évi forradalmat és szabadságharcot lezáró megtorlásnak. Fontos ugyanis leszögezni, hogy 1849. október 6-a nem az egyetlen olyan nap volt, amikor az eseményekben részt vevő személyeknek életükkel kellett fizetniük helytállásukért. Haynau megtorló gépezete ugyanis már akkor működésbe lépett, amikor a szabadságharc csatái még javában zajlottak és „üzemelt” a nagyhatalmú tábornok 1850 nyarán történt menesztéséig. Október 6-a kétségtelenül a legsúlyosabb ítéletek végrehajtásának napja (Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost, Aradon ugyanekkor a 13 honvédtábornokot végezték ki), de nem az egyetlen. Október 10-én például a korábbi reformnemzedék két képviselőjét, Jeszenák Jánost, illetve a fáradhatatlan kormánybiztost, Csány Lászlót akasztották fel, de köteteket töltenek meg a kivégzettek, bebörtönzöttek, kényszersorozásra ítéltek százainak történetei. Haynau, valamint a bécsi udvar úgy gondolta, hogy az aránytalan és kegyetlen megtorlás az egyetlen eszköz a magyarok szabadságvágyának kiirtására. A ’48-as nemzedék mártírjainak emlékezete azonban hosszabb távon éppen hogy éltette, újra és újra aktualizálta ezt a vágyakozást.

Másrészt azonban október 6-a a magyar történeti köztudatban alkalmat adott minden olyan ismert és ismeretlen nevű hős áldozatának a felidézésére, akik számára az életük sem számított a magyar szabadságért fizetendő nagy árnak. Vagyis az aradi tábornokok mellett e napon emlékezünk (emlékezzünk!) korábbi és későbbi szabadságmozgalmaink mártírjaira, akár legutóbb az 1956. utáni megtorlások áldozataira is. E szomorú és hosszú névsor ugyanis átfogja egész nemzeti történelmünket, szolgál mindenkor aktuális tanulságul.

Október 6-a továbbá szimbóluma a magyar nép kollektív emlékezetének is. Méltó párja talán november 1-jének, a Mindenszentek napjának. Akkor elhunyt közvetlen hozzátartozóinkra emlékezünk, október 6-án pedig azokra, akik nem az egyén, hanem a (magyar nemzeti) közösség halottai, akiknek emlékére egy nagyobb „család” részéről bőven kijár a – mégoly szimbolikus – gyertyagyújtás.

Az emlékezés a minimum, amit megtehetünk ezen a napon, ha valamelyest – értelemszerűen a magunk lehetőségeinek korlátai között – méltók akarunk lenni a nagy történelmi elődök példájára. Október 6-án olyanokra emlékezünk, akik nem a maguk személyes hasznát keresték, akik nem saját magukért, hanem önzetlenül, embertársaik szabadságáért küzdöttek – akár a legnagyobb áron is. Ahogy ezt az említett Csány László bitófa alatt mondott utolsó szavai lakonikus tömörséggel fejezték ki: „Hazámért ezt is szívesen!”

Szerzőnk a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója








hirdet�s