Az európai terrorizmus

Az európai terrorizmus
© Fotó: Carl Court/Getty Images
Az európai emberek biztonságérzetét alapvetően formálta át a 2015. november 13-ai, az Iszlám Államhoz köthető párizsi merényletsorozat. A közel 140 halálos áldozatot követelő terrorcselekmény-láncolat olyan társadalom- és biztonságpolitikai kérdések tömkelegére világított rá, amelyek korábban nem érték el a kontinens mértékadó politikai szereplőinek ingerküszöbét. Ezek közül pedig elsődlegesen is kiemelendő a migráció nem megfelelő kezelése. Dr. Kasznár Attila írása.

Az okokat évtizedes múltra visszatekintő, elhibázott politikai döntések sorozatában kell keresni.

Nagyon lényeges rögzíteni, hogy a párizsi támadások nem minden előzmény nélkül vagy közvetlenül a 2015-ben kirobbant migránshullámból született történések voltak. Az okokat évtizedes múltra visszatekintő, elhibázott politikai döntések sorozatában kell keresni, amelyek eredményeként mára Európában az elsődleges terrorfenyegetést a másod- és harmadgenerációs bevándorlók jelentik.

Sajnálatos módon a munkaerőhiánnyal küzdő Nyugat-Európa az elmúlt évtizedekben a kontinens meghatározó társadalmi és kulturális struktúráinak figyelembevétele nélkül oldotta meg a dolgos kezek beszerzését. A munkások biztosításának legegyszerűbb, és ami még fontosabb, legolcsóbb módja volt a harmadik világból származó bevándorlók tömeges befogadása. A kontinens többségi kultúrájától eltérő identitású tömegek megjelenése azonban megkövetelte volna, hogy az együttélés – a multikultúra – működésének kereteit is létrehozzák. Ez azonban sajnálatos módon elmaradt, amelynek egyenes folyománya lett a jelenlegi európai terrorhelyzet. A már Európában született másod- és harmadgenerációs bevándorlók egy – hangsúlyozottan kisebbik – része az integráció elmaradásának eredményeként nem találja helyét a társadalomban; el nem fogadottnak, kirekesztettnek érzi magát, miközben egyfajta kulturális tudathasadást él meg az anyaországi mindennapok, valamint a közeli és a származási államban élő távoli rokonok által jelentett háttér kettőssége miatt. A társadalmi és szociális elveszettség vezet oda, hogy az említett fiatalok – az ősök kultúrája felé fordulva – radikalizálódnak, majd néhányan közülük terrorszervezetekhez csatlakoznak, ugyanis az elkeseredettség és a kiábrándultság eredményeként a szélsőséges nézetek terjesztői bennük találhatják meg a legfogékonyabb célközönséget.

A 2015-ben minden korábbit meghaladó migránshullám a fent vázolt tendenciának egy többletet biztosított azáltal, hogy rövid távon megteremtette a radikális személyek Európába történő beszivárgásának egy új opcióját, míg hosszú távon tekintve újabb integrációra szoruló személyek tömegét árasztotta a kontinensre.

A probléma tehát nem új keletű, ugyanakkor rendkívül szerteágazó, mély globális konfliktusok sorozatának eredménye, amelyek feloldása csak rendkívül összetett és felelősségteljes nemzetközi összefogáson alapuló, kiterjedt és huzamosan zajló tevékenység eredményeként lehetséges. A terrorfenyegetettség csökkentése érdekében elsősorban meg kell találni a migránsok sikeres társadalmi integrációjának módozatait, amelyekkel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy ezek nem a kulturális és vallási sokszínűség ellen ható tényezők. A sikerhez pedig elengedhetetlen orvosolni a világ válságövezeteiben kialakult helyzetet, vagyis a szülőföldjükön kell békét és stabil megélhetési lehetőséget teremteni azon embertömegek számára, amelyek jelenleg az egyetlen túlélési lehetőségüket az elvándorlásban látják.

– Szerzőnk a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója​ –