Friss hírek

2007.11.19. 16:08

Az EU óva inti Koszovót az egyoldalú lépésektől

<p>Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn arra kérték Hasim Thacit, a koszovói választások győztesét, hogy óvakodjon a hivatalosan szerb tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltásától.</p>

"Thacinak meg kell értenie, hogy mi a különbség egy ellenzéki politikus és egy miniszterelnök között. Koszovó gyakorlatilag már most független Szerbiától, azt remélem, nem akar a nemzetközi közösségtől is elszakadni." - mondta Carl Bildt svéd külügyminiszter.

Az uniós állásfoglalás Hasim Thaci, volt gerillavezér vasánapi kijelentésére reagál, amelyben a választás megnyerését bejelentő poltiikus azt mondta, Koszovó készen áll a függetlenségre.

A Thaci vezette Koszovói Demokrata Párt nyerte meg a szombati parlamenti választásokat a nem hivatalos végeredmények szerint. A szavazatok közel 40 százalékát megszerző párt programja egyértelműen kiáll a független Koszovó megteremtése mellett.

A ma már több mint 90 százalékban albánok lakta tartomány elszakadását hevesen ellenzi Szerbia és szövetségese, Oroszország. Belgrád arra hivatkozik, hogy Koszovó a történelmi Szerbia bölcsője, ezért az ország szerves része. Egy októberi felmérés szerint a szerbek 70 százaléka inkább Koszovót választaná, az Európai Uniós csatlakozás helyett.

A Koszovó autonómiájáról szóló szerb-koszovói albán tárgyalásoknak december 10-ig kell befejeződniük. A koszovói albánok már bejelentették: ha addig nem jön létre megállapodás, akkor december 10-e után egyoldalúan kikiáltják függetlenségüket. Az amerikai és a német kormány pedig közölte, hogy kész azonnal elismerni az egyoldalúan kikiáltott független Koszovót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!