Frissítve:

Vendégjegyzet: Hogyan változik meg 2012-től a közoktatási rendszer?

Az oktatás minden közoktatási intézményt (óvodát, általános és középiskolát, művészetoktatási intézményt, stb.) érintő lényeges változások előtt áll. A változás lényege a köznevelési törvény kormány által elfogadott koncepciójából és az október végén nyilvánosságra hozott törvénytervezetből olvasható ki.

hiba beküldése

Az óvodásokat érintő lényeges szabály lesz 2012-től, hogy a hároméves gyermekeknek 3 esztendeig óvodába kell járniuk. A kisdiákok a 6. életévük betöltésekor kötelesek megkezdeni az iskolai éveket, az iskolaéretlen tanulók kis létszámú fejlesztő osztályokba kerülnek majd. Az általános iskolákban bevezetik az ingyenes tankönyvellátást, a tankönyvek az iskolai könyvtár tulajdonát fogják képezni. Az általános és középiskolák fenntartója a magyar állam lesz, a fenntartói jogot a kormányhivatalok fogják gyakorolni. A megyei önkormányzatok által fenntartott iskolák talán már 2012 januárjában állami irányítás alá kerülnek. Az igazgatók kinevezésének joga is a kormányhivatalokat illeti meg. A 2000 főnél nagyobb városok visszakérhetik ugyan iskoláikat az államtól, azonban ez csak a „gazdag” önkormányzatoknak jelent majd valódi lehetőséget, hiszen ebben az esetben a fenntartási költségek jelentős kiegészítését a helyhatóságoknak kell majd felvállalniuk.

16 évre csökken a tankötelezettség korhatára, amely tény elsődlegesen a szakiskolai képzésben résztvevő, jellemzően gyengébb eredményeket felmutató tanulói réteget érinti hátrányosan. A szakiskolai képzés a jelenlegi 4 évről 3 évre csökken, a diákok kevesebb közismereti, és több gyakorlati szakmai képzést kapnak majd. Reális veszély, hogy az iskolarendszerből 16 évesen képzetlenül kikerült fiatalokat a munkaerőpiac képtelen lesz felszívni. 2013-tól a pedagógusok kötelező óraszáma ugyan nem nő, de heti 32 órát az iskolában kötelesek majd eltölteni. A tanítási órák megtartása utáni helyettesítéseket, a szakköri foglalkozások, tehetséggondozó órák, korrepetálások vagy a sportköri órák vezetését kell elvégezniük, ezekért túlóradíjra nem számíthatnak. Ha a gazdaság helyzete lehetővé teszi, akkor – a pedagógus életpálya modell bevezetésével – jelentős mértékben emelkedni fog a pedagógusok munkabére, amely ötödik éve változatlan szinten áll.

A kiszivárgott háttértanulmány adatai alapján az országban akár 633 iskola bezárása, és 8 ezer pedagógus elbocsátása is napirendre kerülhet. A közoktatási rendszer finanszírozása a jelenleginél várhatóan 380 milliárd forinttal több forrást fog igényelni.

Petróczi Gábor, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatója

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Dóra, a nap szépe

Dóra 19 éves kazincbarcikai informatikus diáklány. Szeret sportolni évekig focizott, de most a konditerem a mindene. A képeit tesójának és kedvenc motorjának küldi.
tovább »

További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Újjászületőben van Velence-telep
Ózd - Megkezdődött az épületek felújítása, de a közösségfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek. tovább »
Lebukott az átcímkézett vonalkóddal Szerencsen – Rendőrségi hírek Borsodból
A megye rendőri szervei 2014. július 28-án három személyt vettek szabálysértési őrizetbe. tovább »
Itt kátyúznak 2014. július 29-én Miskolcon
Miskolc -A Városgazdától kapott tájékoztatás szerint az alábbi útvonalakon, és utcákban kátyúznak ma [...] tovább »
Susán is szól a harang…
Ózd - Az Ózd Susán élő P.Tóth János bácsi, aki már betöltötte 80. életévét immár több mint [...] tovább »
Buszt, midibuszt vegyenek!
Miskolc - Újabb, modernebb kisbuszok beszerzését tervezi a miskolci közlekedési vállalat. tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása