Vele, nélküle

Kaszás Gergő
Kaszás Gergő
A hittől távoli, és a hitben fogant egymást nem fedő elgondolásai, a létező szerelem végletei. Bujdos Attila írása A selyemcipő című előadásról.

A szív dolga: az ész dolga – e különös, a beteljesülés elől kitérő szerelem világa felől nyílik kilátásunk Paul Claudel világára.

Egyik nem magyarázat a másikra, még ha összeérnek is. Lehetne akárhogyan: a norma követhető, és persze tagadható.
Claudel alakjai kalandról kalandra cselekszenek, de a hangsúlyos tettük mégis: a gondolkodás. A gondolat furakszik a cselekvés előterébe, a kimondás kényszerével. Minden, ami van, ezen szüremlik át. A gondolat jellemez, viszonyít, megokol, helyzetet rögzít – különbséget tesz. A létezés nézőpontjait méri össze: ki mire van teremtve (a teremtést teremtésként, vagyis általában nem saját szándékú sorsformálásként, mint sokkal inkább adottként, vagy kényszerként értve). A gondolat kézenfekvő, vagy görcsösen önigazoló, túlzásokkal élő, s így és ezért komoly, vagy nevetséges, vagy teljességgel érdektelen, mivel mellékes. Talán, mint az életben.

Kaszás Gergő | Fotó: Dömölky DánielClaudel után kérdés, mit hiszünk az életről. Mit a szerelemről. A teljességről.
Don Rodrigue vágya férfivágy, a birtokba vételt feltételezi, a beteljesülést. A tudatban is az ösztönt. Dona Prouheze a férfiszívhez férne hozzá – akarása lényegi, fogalmi keretek között jelölné ki az érzés helyét. A lemondásban a megtalálást, a hiányban a jelenvalót. A boldogságban a szenvedést.

A hittől távoli, és a hitben fogant egymást nem fedő elgondolásai, a létező szerelem végletei.
Zsótér Sándor e pozíciók végleteit nem a viselkedés végleteivel azonosítja: a tudat és a lélek folyamatai ezek, belső reakciók, nehezen fókuszálható, befelé irányuló figyelemmel. Erre a rendezői felfogásra építve az előadás legszebb pillanatává teszi Kaszás Gergő Don Rodrigue hosszú csendjét – a férfi (a riválisával folyó párbeszédben) megérti: nem lehet övé a nő. Ez ő és mégsem ő, soha többé. Másik, a sodródással és a megtéréssel egyaránt leírható sors zárja magába. Don Camille nem győzelemittas, de fölénybe került ellenlábasa e percben – Görög László a nő hírhozója, és az ész érveivel a maga jogán is kétkedő.

Dona Prouheze a szerelem minden pillanatában őszinte – Mészáros Sára kitartó a folyamatos veszteségben: ez ragaszkodás, hűség a választáshoz. Csendesnek és természetesnek láttatott érzés: múlhatatlan szerelem. Ezt az eszményit teszi összemérhetővé az asszonyi lét ábrázolásával Járó Zsuzsa: Dona Musique e világi akarással az örömben fogalmazza meg a maga szerepét. Mellékszerep ez itt, amely nem az elvontat tolja távolabb, hanem az emberit hozza közelebb, az egyszerű puha ragyogású költészetével.

Költészet az is, ahogyan Paul Claudel művének színpadi terét szervezi Ambrus Mária, rózsafüzérekből font függöny és lakókonténer köré. Valóság és álom, helyhez kötöttség és utazás, fent és lent, elől és hátul – a jelen és a kortalan jelképes tárgyai a használat praktikumával, és a hivatkozás biztonságával szolgálnak.

(Paul Claudel A selyemcipő című művét Ungár Júlia fordításában az egri Gárdonyi Géza Színházban Zsótér Sándor rendezte)

– Bujdos Attila –








hirdetés




hirdet�s