Évekig férfiként el egy belgrádi nő – papíron

Egy belgrádi nő évekig nem tudta meggyőzni a hatóságokat arról, hogy ő tényleg nő. Tíz évvel ezelőtt kiállított személyi igazolványában még helyesen szerepelt neve, 2003-ban azonban a rendőrségen közölték vele: ő tulajdonképpen férfi – legalábbis a papírok szerint. Egy számítógépes adatbázisban ugyanis a vezeték és keresztneve felcserélve szerepelt, és így Mirjana Tomából Toma Mirjana lett, és ezzel együtt nőből férfivé is vált.

A magyarázat szerint a hibát Zimonyban követték el, azt követően, hogy az első személyi okmányát kiadták. Javasolták neki, hogy szerezze meg az eredeti anyakönyvi kivonatát, és azzal bizonyítsa, hogy nem Toma Mirjana, hanem Mirjana Toma. Azzal ment Zimonyba, majd onnan Belgrádba, ahol aztán kiadták az új személyi igazolványt, amely már az ő nevére szólt.

Ezzel azonban még nem volt vége a történetnek. Tavaly igényelt új útlevelében ugyanis ismét férfi néven írták be, attól függetlenül, hogy az igényléghez benyújtott fotón egy nő látható. Belgrádban ugyanazt javasolták neki, amelyet egyszer már végigjárt, de természetesen a költségeket nem engedték el neki.

Aztán idei év elején ellopták a pénztárcáját, benne minden okmányával, és újakat kellett igényelnie, de végre valamennyi dokumentumban Mirjanának helyesen, Mirjanaként jelent meg a neve.