VEKE: “Javítható a buszmenetrend”

A VEKE aktualizálta eddigi javaslatait (illusztráció)
A VEKE aktualizálta eddigi javaslatait (illusztráció) - © Fotó: ÉM
Miskolc – Javaslatcsomaggal állt elő a VEKE, újra együttműködnének a város vezetésével.

„Eljött az ideje, hogy ismételten felhívjuk a figyelmet, Miskolcon bőven van még mit rendbe tenni a közösségi közlekedésben”, olvasható a VEKE miskolci tagszervezete közleményében. A civil szervezet bizonyos időszakonként kritikával illeti a miskolci tömegközlekedést, amit vagy meghallgat a városvezetés, vagy figyelmen kívül hagy. (Mindkettőre volt példa az elmúlt időben. A VEKE legutóbb tavaly decemberben „szólalt meg”, amikor egy kigyulladt busz kapcsán állították, hogy a nem megfelelő karbantartás és az állagmegóvás hiánya miatt dőlnek ki Miskolcon a hadra fogható járművek. A városvezetés akkor ezt az állítást visszautasította.)


kelet-nyugat_v1-FINAL-rgb


kelet-nyugat_v2-FINAL-rgb


Közös munka

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) 15 éve működik, és a magyarországi városok közösségi közlekedésének javítását tűzte ki célul. A mostani közleményükben az áll, hogy menetrendi, hálózati és díjszabási javaslatokat dolgoztak ki.

2013-ban egyébként a városvezetés meghallgatta javaslataikat, sőt közös munkával elkezdték a közösségi közlekedés megreformálását. Több szakaszban tervezték, az elképzeléseknek azonban csak egy része valósult meg. A VEKE elnöke a „szakításról” később lapunknak úgy nyilatkozott: a cég élén bekövetkezett változás után az utód egy tollvonással megszüntette mindazt az intézkedést – a karbantartás, a javítási munkák, a járművek formaszervezése terén –, amiket bevezettek, a kapcsolatot pedig megszüntette a szervezettel.

Mostani közleményükben úgy fogalmaznak, hogy a megszakított szakmai kapcsolat ellenére tovább dolgoztak a felmerült problémák megoldásán, összegyűjtötték és aktualizálták eddigi javaslataikat, amelyek nem rónak többletterhet sem az üzemeltető, sem pedig a megrendelő vállára.


ejszaka_black-FINAL-rgb


Korábban is

Jelen javaslatcsomagunk kiindulási pontját azok a javaslataink alkotják, amelyek a 2012 és 2014 között fennállt, az MVK Zrt. menetrendi munkacsoportjában végzett munkánk során már korábban is megfogalmazódtak. Minderre azért volt szükség, mert az MVK Zrt.-nél nem látszik a valódi, minőségi megújulás, ezáltal az utasok jobb kiszolgálásának szándéka – írják. Hozzáfűzik, örülnének, ha visszatérnének a valódi szakmai párbe­szédhez.

ÉM-HM


avas-FINAL-rgb


A javaslatcsomagból

  • Új, 1A-s villamos (Tiszai pu. – Diósgyőri Gimnázium) beindítása munkanapokon a csúcsidei zsúfoltság kezelésére, valamint a 2-es villamos sűrítése szombaton.
  • Új közvetlen kapcsolatok létrehozása Diósgyőr és a Győri kapu, valamint a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu és az Avas városrész között (118-as és 34-es járatok).
  • Átszállásmentes kapcsolat az Avas minden pontjáról a Csabai kapuba, a belváros belsejébe, az úgynevezett hivatali negyedbe (módosított 34-es autóbusz), valamint a Szentpéteri kapuba (32-es és 24-es autóbuszok összekötése). Továbbá a Tiszai pályaudvar elérésének javítása az Avas II. üteméből (új 30-as és módosított 31-es viszonylatok), valamint az Avas és a déli ipari park és bevásárlónegyed hatékony összekötése (új 39-es busz)
  • Szirma, Görömböly, Hejőcsaba és az Egyetemváros kerülőmentes összekötése (új 13-as viszonylat), és Martinkertváros hálózati kapcsolatainak javítása.
  • A 9-es és 69-es autóbuszok összekötése.
  • Kiszámítható átszállási lehetőségek megteremtése napközben is.
  • Egységes éjszakai közlekedési rendszer létrehozása, a garantált csatlakozások rendszerének kibővítése és az Avas lakótelep éjszakai ellátásának megoldása.
  • Új, a mai igényeknek megfelelő jegyek és bérletek bevezetése.

A VEKE teljes javaslatcsomagja letölthető INNEN >>>








hirdetés