Vegyész RC: új edző érkezik?

Vegyész RC: új edző érkezik?
Kazincbarcika – Egy lépést (ismét) tennének előre az észak-borsodi NB I-es férfi röplabdacsa­patnál.

Három év után állhatott fel újra a dobogóra a Vegyész RC-Kazincbarcika együttese az élvonalbeli férfi röplabda-bajnokságban, azt követően, hogy a bronzcsatában legyőzte a Dági KSE-t. Ez volt idén a maximum? – tettük fel a kérdést Dudás András vezetőedzőnek.

– A maximum az lett volna, ha megnyerjük a bajnokságot, de a körülmények alakulását figyelembe véve reális a harmadik helyünk – válaszolta a szakvezető. – A realitás pedig egyrészt az volt, hogy akadt tőlünk két jobb csapat, másrészt a keretünkben történtek változások menet közben. Talán ha marad Szabó Dávid és a brazil Antal Gyuri, akkor valós esélyünk lehetett volna akár a döntőt is játszani, ám így kihozta azt a csapat magából, amit ki lehetett hozni.

Lehet-e már pontos mérleget vonni a számok alapján? – érdeklődtünk erről is a vezetőedzőnél.

– Mindenkinek megvan a statisztikája, ám az összegzés egyelőre nem történt meg – fogalmazott Dudás András. – A szezon első részében többen sérültek voltak, akadt olyan találkozó, amikor hárman-négyen hiányoztak, például Csizmadia, Antal, Blázsovics és Szabó D. Természetesen a kihagyások befolyásolják egy játékos teljesítményét, fenn van, aztán lenn, formába kell újra jönnie, ingadozik a játéka. Az évad második felére összeállt a társaság, a közepesnél mindenki jobbat nyújtott. A feladóban Toronyai egész évben terhelve volt, megbízhatóan röplabdázott, de állandó pont volt Bokor, akármelyik poszton kapott lehetőséget, aztán Blázsovics, de a társak ott lihegtek a nyomukban, és bizonyos alkalmakkor meg is előzték őket.

Egy lépést előre

Az előzőekhez képest nyugodtabb (anyagi) körülmények között tudott dolgozni az együttes, köszönhetően a támogatóknak.

– Ez így van… – értett egyet Dudás András. – Most jön lassan a számadás ideje, amikor meg kell osztanunk velük az elért eredményeket, hogy mit csináltunk, és azt is, hogy hogyan, mire használtuk azt az összeget, amit számunkra biztosítottak. Nagyon bízunk abban, hogy a jövőben is hasonló vagy netán még magasabb szinten fognak bennünket segíteni az új célok elérésében. Ezek mik lehetnek? Nem titok, hogy a sportban mindenki előrébb akar lépni, vagyis mi is szeretnénk lépni egy lépcsőfokot. Mert aki nem így tesz, az visszaesik, azzal baj van…

Dudás András legutóbbi regnálása 2009-ben kezdődött mint vezetőedző, így adódik a kérdés: a 2015/2016-os pontvadászatot is vele kezdi el a Vegyész?

– Kicsit fárasztó már, de kellemesen, ugyanis ebben élek, ezt csinálom, így valószínűleg a röplabdában, a röplabdával fogok megöregedni – tette hozzá a tréner. – Azt, hogy mit hoznak a következő hetek, nem lehet tudni, amivel csak azt jelezném: ha találunk olyan személyt, aki minden szempontból alkalmas lesz arra, hogy betöltse a vezetőedzői szerepet, akkor ő fogja kezdeni a következő évadot. A klubon belül van munka bőven, úgyhogy ebben az esetben valamilyen más szegmensben fogok a VRCK-ért tenni. Sokan látták a mérkőzéseinken Toma Sándort, aki pár hónapja elköszönt az MVSC-től, ő jelenleg egy barcikai iskolában tanít, és számítunk rá, a tudására az utánpótlásban.

A trénernek felvetettük még azt is a jövővel kapcsolatban, hogy amennyiben maradna a csapat magja, illetve sikerülne Szabó Dávidot a szezon végéig Kazincbarcikán tartani, továbbá visszatérne Kecskemétről a nagyon sokat fejlődött Árva Milán, akkor…

Kevés a realitása

– Erre, hogy ez a kettő így összejön, most körülbelül 5 százalék esélyt adok – válaszolta Dudás András. – Merthogy: ha Szabó Dávidnak kinti kérője akad, akkor azzal mi nem tudunk versenyezni és van is olyan kaliberű játékos, hogy hívni fogják, ebben biztos vagyok. Hasonlóképpen több helyről érdeklődnek Árva Milán után, tehát az ő megszerzése sem biztos. Szóval jó, szép lenne együtt ez a két ember, de reálisan nézve kevés rá a sansz. Arról, hogy milyen lesz a következő szezonbeli keretünk, egyelőre sok mindent nem tudok mondani, nyilván előbb beszélgetni fogok, fogunk a jelenlegi játékosainkkal, hogy ki tudja vállalni az új évadot és majd ezt követően lehet megkeresni azokat, akik esetleg szóba jöhetnek nálunk mint erősítés.

A szakvezetőtől azt is megkérdeztük, vajon az idei helyezésük ad(hat)-e arra lehetőséget, hogy nemzetközi kupamérkőzést játszanak.

– Ezt az esélyt a bajnok és a kupagyőztes kapja, első körben, aztán más is bekerülhet ebbe a körbe, amennyiben arra felkérik. Tavaly is megkérdezték tőlünk, hogy indulnánk-e, de nem vállaltuk, és egészen addig nem is fogunk jelentkezni, amíg a feltételek nem adottak hozzá – húzta alá Dudás András.

– Molnár István –

Az elmúlt tíz év bajnoki helyezései

  • 2005/2006: Extraliga – 1.
  • 2006/2007: Extraliga – 2.
  • 2007/2008: Extraliga – 5.
  • 2008/2009: NB II. – 1.
  • 2009/2010: NB I./Extraliga – 1./5.
  • 2010/2011: Extraliga – 4.
  • 2011/2012: Extraliga – 3.
  • 2012/2013: Extraliga – 5.
  • 2013/2014: NB I – 6.
  • 2014/2015: NB I – 3.