Vegyész RC: “Szorosban” hozták az elsőt

Akt.:
Sok jó ütésük volt a hazaiaknak
Sok jó ütésük volt a hazaiaknak - © Fotó: Kozma István
Kazincbarcika – A bronzcsata első felvonását szombaton Kazincbarcikán vívta a VRCK és a Dág.

A szokásoshoz képest egy helyen történt változás a házigazdánál, a sérült liberó, Szántai helyén Dudás T. kapott szerepet. 1-3-mal nyitott a Dág, viszont Molnár rossz szervája, majd Jánossy gyenge ütése után 4-4 lett az állás. „Ugrik!” – kiabálták a vendégek Blázsovics nyitásánál, jól fogadták a labdát, kevéssel később 7-8-nál következett az egyperces első technikai idő. A dunántúli blokk egyszer jó volt, egyszer nem, vagyis a barcikai oldalon is született emiatt pont (9-9). Bosszantó volt két borsodi hiba a nyitóhelyen, de a Dág sem volt hibátlan (12-12). Szabó M. és Kovács Z. kettes sánca megérdemelte a tapsot, ugyanezt nem tudta lemásolni Molnár és Oszuska G. (14-13). Ásszal érkezett el a tizenhathoz a látogató, nyilvánvaló volt, hogy innentől kezdve sok rontás már nem nagyon fér bele a VRCK-nál. Oszuska Z. szidta az „égieket”, 16-17-nél az addigi leghosszabb menetet hozta a Vegyész. Jánossy ejtésével lett 19-20, Blázsovics válaszolt egy bivalyerős bombával. A feladó, Toronyai tisztán vágta be a huszonkettedik egységet, amire jött az első időkérés a meccsen, a DKSE-től (22-21). 22-22-nél Kovács Z. ejtett okosan, aztán nagyon rosszul fogadta a Dág Szabó M. szerváját, így 24-22-nél ismét tanácsokat adott Szauter Ferenc. Az első játszmalabdát hárította a vendégegyüttes, de egy rossz nyitás mindent eldöntött.

Lehűtött vendégek

Toronyai sarokba helyezett szervája 2-0-t ért a második felvonás elején, Kovács Z.-nek pedig a mennyezet is segített. Bokor hálóba vágta a lasztit a szervahelyről (5-4), Blázsovics pedig kiszámította, hogy ha a vendég sáncra üti a labdát, akkor hogyan megy ki az az oldalvonalon túlra. 8-6-tal mentek kisszünetre a csapatok, egy-két egységgel vezetgetett a Vegyész (10-8), ám nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni Szabó M-ék, mert amikor alkalom nyílt volna erre, belehibáztak a szituációba. 15-12-nél és 16-13-nál alakult ki nagyobbacska észak-borsodi előny, ekkor Dudás András edző is játékba került, fejjel, de a pont a Dágé lett. Egy házigazda ásszal 19-15-re módosult az eredmény, természetesen érkezett is a dunántúli időkérés. Kovács Z. hűtötte le a vendégeket (21-18), majd Balázs jött be nyitni, kevéssel ezután Toronyait Surányi váltotta, a Dág pedig „időzött” (22-18). Egy poénnal később visszaérkezett Toronyai, Bokorék belelendültek, pontosak voltak, a szett utolsó pontját Toronyai szervája hozta meg.

A harmadik játszma kérdése az volt, hogy vissza tud-e kapaszkodni a mérkőzésbe a vendéggárda, vagy a Vegyész tudja tartani azt a játékot, amelyet az előző felvonás nagy részében nyújtott. Lelkesen kezdte az újabb felvonást a DKSE, de 3-3-nál már együtt voltak a csapatok. Mindkét fél mutatott be szép dolgokat, így döntetlen környékén mozogtak (6-7, 9-10, 12-12). Kovács Z. keresztütése után utat talált magának a labda, Szabó M. hibáztatta magát, amikor nyitása gyengére sikerült (14-14). Nem voltak meglépések, és ekkor még válaszok sem az előzetes felvetésekre (15-16, 17-17). Lehetőséget kapott Gulyás is a trénerétől, míg Blázsovicsra bátran alapozhattak a társak (19-18, 20-19). Toronyai és Szabó M. sáncolt nagyot (21-19), Szauter edzőnek csak az időkérés maradt mint eszköz. 23-20-nál felcsillant a meccs megnyerése (újra igyekezett megtörni a hazaiak lendületét a dunántúliak szakvezetője), izgalmas is lett a vége (23-22, 24-23), Csizmadia out-ot ütött, 24-24-nél időt kért a Vegyész. Szervát rontottak a vendégek, majd Csizmadia és Blázsovics blokkolt egyet, amivel lezárult a meccs.

– Molnár István –

Jegyzőkönyv

Vegyész RC-Kazincbarcika – Dági KSE
3:0 (23, 19, 24)

Kazincbarcika, 150 néző. V.: Mocsnik, Halász

Vegyész RC: Toronyai, Szabó M., Csizmadia, Bokor, Blázsovics, Kovács Z. Csere: Dudás T. (liberó), Balázs, Surányi, Gulyás. Vezetőedző: Dudás András.

Dági KSE: Oszuska G., Oszuska Z., Szauter P., Jánossy, Krupánszki, Molnár. Csere: Koch (liberó), Zirigh (liberó), Horváth G. Edző: Szauter Ferenc.

Dudás András: – Ilyen meccsre számítottunk, de még messze nincs vége ennek a párharcnak.

Szauter Ferenc: – Úgy érzem, támadásban jók voltunk, többre lettünk volna képesek, csak sajnos sok nyitást rontottunk. A bejátszásoknál nem voltunk elég biztosak, fejben pedig nem elég nyugodtak.


Az egyik fél három sikeréig tartó párharc állása: 1-0, a Vegyész RC javára.




Sporthírek