Vegyész RC: Nem megérdemelt győzelem

Öt szettben nyertek Fotó: ÉM
Öt szettben nyertek Fotó: ÉM - © Fotó: ÉM
A Pénzügyőr vendége volt vasárnap délután a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben.

Az alapszakasz utolsó felvonása már tét nélküli volt a borsodiak számára, hiszen korábban eldőlt, hogy a harmadik helyen zárják a bajnokság első körét. Az első szett úgy kezdődött, ahogyan azt várni lehetett, aztán 11-12 után 17-21-nél időt kértek a hazaiak – de nem tudták megakadályozni azt, hogy a látogatók megszerezzék a vezetést. A második felvonás is Bokorék kedve szerint indult (0-4, 4-8), aztán a menet közepén már a cserejátékosoknak is bizalmat szavazott Dudás András. Ennek ellenére minden maradt a régiben (8-16), ahonnan szépen „besétált” a Vegyész.

Hiányzó koncentráció

A harmadik játszmát a Pénzügyőr indította jobban (5-1), majd kevéssel később 13-10 lett az állás. A vendégek már azt hitték, zsebben a találkozó, de a vezetés fellelkesítette a Weczera-gárdát, jó iramban, szépen röplabdáztak és szépítettek. A negyedik szettben végig a fővárosiaknál volt az előny (6-3, 16-13), majd az ekkor már ismét a standard kezdő hatosával küzdő VRCK egalizált (19-19). A végjátékban ugyanakkor hiányzott a koncentráció, s így a hazai alakulat egyenlített. Az ötödik menetben keményen odatette magát a Vegyész, Toronyai nyitásaival nem tudnak mit kezdeni a pénzügyőrök, de ültek Bokor és Blázsovics ütései is (0-6, 0-10). Utána szerzett pár egységet a pályaválasztó, de hatnál többre nem futotta.

ÉM-MI

Jegyzőkönyv

Pénzügyőr – Vegyész RC-Kazincbarcika
2:3 (-19, -17, 21, 23, -6)

Budapest, 100 néző. V.: Pőcze, Ujházi.

Pénzügyőr: Schildkraut, Hevér, Tumpech, Bartal, Leiszt, Kiss D. Csere: Magyarosi (liberó), Balogh, Zsalakovics, Kiss G. Edző: Weczera Csaba.

Vegyész RC: Toronyai, Szabó M., Csizmadia, Bokor, Blázsovics, Kovács Z. Csere: Dudás (liberó), Surányi, Csányi, Balázs D., Gulyás. Edző: Dudás András.

Weczera Csaba: – Az első két szettben az történt, amire számítottunk. A folytatásban csapatom lelkesedése felülmúlta az ellenfélét, ami a negyedik szett végéig tartott.

Dudás András: – Nem érdemeltünk győzelmet, mert nem figyeltünk a mérkőzésre.









hirdet�s