Vegyész RC – Jókor jöttek fel: három pontot ért

Vegyész RC – Jókor jöttek fel: három pontot ért
Budapest, Kazincbarcika – Idegenben játszott vasárnap a Vegyész RC NB I-es férfi röplabda csapata.

A sérült Szabó D-t ismét nélkülözve állt ki következő bajnoki összecsapására Budapesten a kazincbarcikai együttes. A csatát jobban kezdte a házigazda (3-0), aztán Bokor is belekezdett, és elsősorban az ő megmozdulásainak köszönhetően lett 5-4 az állás. Szalai nyitásaival nem tudott mit kezdeni a VRCK (8-4), ám Bokor újra remek megmozdulásokkal jelentkezett, így 8-10-nél a hazaiak mestere kért időt. A házigazdánál Bartal ügyeskedett a nyitóhelyen, s 14-14-nél Toma edző is úgy látta jónak, ha közbeavatkozik. A folytatásban mindkét alakulat megcsinálta a maga pontjait, 23-22-höz érve újra a barcikai szakvezető ,,időzött”, ám a még hiányzó két egységet hozta a Pénzügyőr.

Hatásos védekezés

A második szett sem kezdődött valami megnyugtatóan barcikai szempontból (4-1), ismét tanácskozott játékosaival az észak-borsodiak trénere. 8-4-et követően Toronyai szervái és Szalai out-ja hozta fel a VRCK-t, 11-9-nél így a fővárosiak kértek időt. El is húztak (14-10), de Banai pillanatai visszahozták a Vegyészt (14-14). A pályaválasztó újra kisebb előnyt csikart ki (19-16), ám Toronyai szervái, illetve a hatásossá vált védekezés fordítást eredményezett (20-22). Innen már csak egy Pénzügyőr-pont született, három vendéggel szemben, így egyenlítettek Juhászék.

Egyre jobb játék

A harmadik játszma kezdetén is Bartalék indultak jobban (6-3), de a technikai pihenőnél már a megnyugodott Vegyész vezetett (7-8). 10-10-nél Weczera Csaba hívta magához az övéit, és visszaérkezett a pályára a korábban lecserélt Szalai. Surányi nyitásai, Bokor és Banai sánca akadályt jelentett a Pénzügyőrnek (11-16), amely két jó barcikai akcióval később ismét időt. Feladót is váltottak, ám az ekkor már minden tekintetben jobb VRCK-t (14-21) nem tudták megtörni. A negyedik menetben sem adta magát a hazai gárda (8-4), de az egyre jobban röplabdázó Vegyész megint befogta őket. Surányi szervái, illetve a budapesti akciók hatástalanítása révén gyűltek az egységek a borsodiak oldalán (12-16). Még összekapta magát a pályaválasztó (17-18, 20-20), ám a 22-23-nál érkezett Toma-időkérés remekül sikerült és a barcikaiak le tudták zárni a mérkőzést. ÉM

MI,GF

Jegyzőkönyv

Pénzügyőr SE – Vegyész RC-Kazincbarcika 1:3 (23, -21, -15, -22)

Budapest, 100 néző. V.: Bátkai-Katona, Szabó.

Pénzügyőr: Tóth G., Szalai, Tumpech, Bartal, Kiss, Kovács. Csere: Magyarosi (liberó), Szappanos (liberó), Bán, Ladányi. Edző: Weczera Csaba.
Vegyész RC: Toronyai, Bokor, Juhász, Kovács Z., Banai, Árva. Csere: Dudás (liberó), Surányi, Budai. Edző: Toma Sándor.

Weczera Csaba: – Azt kaptuk, amire számítottunk. A Barcika az elmúlt két meccsen gyengélkedett, ezt próbáltuk kihasználni. Mindez sajnos csak másfél szettig tartott, a játékosok fejben nem hitték el, hogy ezt a meccset meg is lehet nyerni.
Toma Sándor: – Úgy gondolom, Surányi beállításával stabilizálódott a nyitásfogadásunk. Lélektanilag sikerült jókor feljönni és a végén már tudtunk a taktikával is foglalkozni.


képaláírás
Jól „muzsikáltak” Budapesten Fotó: ÉM-archívum



Sporthírek






hirdetés