Vegyész RC: Előny van, de 0-0-ról kezdenek

Hosszú idő után jutnának ismét a Magyar Kupa döntőjébe
Hosszú idő után jutnának ismét a Magyar Kupa döntőjébe - © Fotó: ÉM-archívum
Kazincbarcika – A férfi röplabda kupadöntőbe jutásért vív hazai rangadót a Kazincbarcika a Kaposvár ellen.

A férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének utolsó meccsét rendezik meg csütörtökön, 18.00-tól Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban, ahol a Vegyész RC Kazincbarcika a FINO Kaposvár SE gárdáját fogadja. Az első mérkőzésen, a somogyi megyeszékhelyen, 8 nappal ezelőtt a barcikaiak 3:0-ra nyertek, és előnyösebb helyzetből várhatják a visszavágót.

Még nem vesztettek

De nem volt olyan sima ez az összecsapás, mint amire a szettek arányából következtetni lehetne, ugyanis az első játszma hétpontos különbsége után a másodikban és a harmadikban is csak a minimális 2 egység volt a differencia a felek között. A mai napon a tét mindkét együttes számára jelentős, a 18-szoros MK-győztes kaposváriak számára ez a meccs az a szalmaszál, amelybe belekapaszkodva behúzhatják magukat a döntőbe, a Vegyész pedig szeretné megőrizni az idei évadban a veretlenségét (a sárga-kékek a 2017/18-as idényben tétmeccset még nem veszítettek, sem az NB I-ben, sem az MK-ban), és fináléba kerülni. A döntő egyik résztvevője már ismert, a kérdés csak az, hogy a március 17-i, érdi fináléban ki lesz a HÉP-Kecskeméti RC ellenfele.

A mai összecsapás résztvevői közül a Vegyész könnyen vette a legutóbbi akadályt, vasárnap élvonalbeli meccsen hazai környezetben nyert a Sümegi RSE ellen három szettben, míg a Kaposvár hétfőn, szintén hazai környezetben, nagy csatában, öt játszmában kerekedett a Kecskemét fölé, az NB I rangadóján.

Besűrűsödött

– Alaposan besűrűsödött a meccsnaptár, de nem csak a számunkra, hanem a kaposváriaknak is – mondta Daniel Oravec, a Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője. – Mi játszottunk Kecskeméten, majd Kaposváron is 72 óra leforgása alatt, néhány nappal később fogadtuk a Sümeget, most pedig ismét pályára lépünk a kaposváriak ellen. Annak ellenére, hogy három szettben nyertünk az elődöntő első mérkőzésén, nem volt könnyű dolgunk, mert a hazaiak mindent megtettek a győzelemért, és biztos, hogy ez Kazincbarcikán sem lesz másképp. Ezúttal talán még jobban kell koncentrálnunk, hiszen könnyen rosszra fordulhatnak a dolgok, mivel a Kaposvár jó erőkből áll, és hétfőn legyőzte a Kecskemétet is. Közhely, és sokszor mondtam már, de a nyitás, nyitásfogadás sok mindent meghatározhat. Nekünk ezekben az elemekben stabilnak kell lennünk, és ha ez megvan, sokkal könnyebben építkezhetünk.

Három pihenős

A Sümegi RSE elleni bajnokin Blázsovics elsőre komolynak tűnő sérülést szenvedett, le kellett cserélni, és nem is tudta folytatni a játékot, de úgy tűnik, hogy a fiatal játékosnak ,,csak” meghúzódtak a szalagjai, és pár napos pihenő után, a jövő héten edzésbe állhat. A múlt vasárnapi bajnokit, pihenésképpen a VRCK három meghatározó játékosa, Mészáros, Páez és Szabó D. is kihagyta, így ők ma frissen mehetnek csatába.

– Ugyanúgy várjuk ezt a mérkőzést, mint az odavágót – nyilatkozta Szabó Dávid. – A felkészülésünk is ugyanaz, nincsenek könnyebb edzések azért, mert megnyertük az első felvonást. Úgy vágunk neki a párharcnak, mintha az most kezdődne nulla-nulláról. Nem akarunk fejben egy pillanatra sem kiengedni, a pályán azt szeretnénk elérni, hogy mi domináljunk, éppen ezért a saját stílusunkat akarjuk játszani. Biztatom a szurkolókat, hogy jöjjenek ki a mérkőzésre, hiszen egy izgalmas, jó mérkőzést fognak látni. A Kaposvár hétfőn, a Kecskemét legyőzésével bizonyította, hogy jó erőkből áll. Az utolsó pontig küzdeni fognak a vendégek, efelől semmi kétségem.

Pontozás

A Magyar Kupában, a bajnoksághoz hasonlóan a győzelmek – a szett arányoktól függően – pontokat érnek. A 3:0 és 3:1-es sikerért 3 pont jár, a 3:2-re végződő meccsen a győztes 2 egységet, a vesztes pedig 1-et kap. Vagyis a mostani csatát a VRCK 3 ponttal várja, és ha két szettet nyernek a sárga-kékek, akkor biztos, hogy döntőbe jutnak. Ellenkező esetben, ha a Kaposvár 3:0-ra, vagy 3:1-re győzne, akkor aranyszett dönt a fináléba kerülésről, amely 15 pontig tart.

A barcikai kupamúltról

A kazincbarcikai röplabdacsapat az ,,aranyéveiben”, a 2001/02-es és a 2006/07-es évad között zsinórban egymás után hatszor játszott a Magyar Kupa döntőjében. Legutóbb 2007. április 6-án játszottak az aranyért, amikor a Kaposvárral szemben 3:0-ra alulmaradtak. A Vegyész legutóbbi kupasikerének felidézésért 13 évet kell visszalapozni a történelemkönyvben, 2005. március 8-án a Kaposvárt verték 3:0-ra.

ÉM-BCS