Vegyész RC: 11 év után kupadöntőben

Akt.:
Teljesen megérdemelten lettek finalisták
Teljesen megérdemelten lettek finalisták - © Fotó: Ádám János
Kazincbarcika – A kazincbarcikai férfi röplabdacsapat bejutott a Magyar Kupa fináléjába.

A férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját játszotta csütörtök este a Vegyész RC Kazincbarcika és a FINO Kaposvári SE, Barcikán. A múlt héten szerdán, a somogyi megyeszékhelyen elért 3:0-s sikere után a Vegyész várta helyzeti előnyből a második meccset, de a fináléba, a HÉP-Kecskeméti RC elleni, március 17-i érdi döntőbe vezető úton még szükség volt pár jó lépésre.

A sánc mögé ejtéssel

A csütörtöki összecsapás első játszmáját mindkét együttes a lehető legjobb összeállításában kezdte, egy-egy rontott nyitással. Aztán a folytatásban egy ideig csak simogatták a labdát a játékosok, a Vegyész a vendég sánc mögé ejtett labdákkal akart pontokat szerezni, nem sok sikerrel. Ettől függetlenül 1-2 pontos előnyre tettek szert a hazaiak, majd amikor Szabó D. nehéz tüzérré lépett elő, és Mészáros is csatlakozott hozzá, akinek ásza után kaposvári időkérés következett (9-4). A pauza után Nikolovék nekidurálták magukat (13-10), majd Mészáros két bombája után (15-10) tovább folytatták a zárkózást, és amikor két egység lett a felek között, a VRCK kért szünetet (15-13).

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

A visszatérés után Mészáros volt eredményes, és ezzel a 2-3 pontos hazai fórral érkeztek el a csapatok a hajrájához (20-17, 20-18). A sok rontott nyitás és jó kaposvári sáncmunka közepette előbb minimálisra olvadt a hazai fór (21-20), majd egyenlő lett az állás (22-22). Ekkor újra hazai pauza következett, aztán egy rossz vendég nyitás, majd egy hazai helyezkedési hiba (23-23), utána pedig Szabó D. ütése. A szettnek az vetett véget, amivel az elején próbálkoztak a hazaiak, Banai ejtése után a labda a vendég sánc mögött ért földet (25-23).

Jó nyitások

Milev jó nyitásaival indult a második menet, jöttek is belőle a pontok, ám amikor finomkodni próbált, a labda a hálóban kötött ki (3-1). Szabó D. is jó labdabehozatalokkal jeleskedett, ászára somogyi időkérés volt a válasz (6-2). De a szünet nem zavarta meg a Zsiráf becenévre hallgató játékost, és amikor vissza tudták tenni a nyitását a kaposváriak, akkor a csapattársai következtek (9-2). Remekül játszott a VRCK, szélső ütőben eredményesen, így fokozatosan nőtt az előnyük (14-5). A közte tízet 18-nál érték el a hazaiak, és nem volt kérdés, hogy elballagnak a szettgyőzelemig, ami egyben a továbbjutást eredményezi.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Így is történt, a magasabb fordulatszám meghozta a játszma-sikert (25-14). Vagyis 47 perc játék után finalistának vallhatta magát a Barcika, ugyanis ekkor már biztos volt, hogy a Kaposváron begyűjtött 3 pont után legkevesebb 1 pontot szereznek ezen a meccsen (3:2-es vereségért ennyi jár, a 3:2-es győzelemért pedig 2 pont), és hogy a két meccs alapján nem tud jobb lenni a Kaposvár. A harmadik szettben ugyan alapcsapatával játszott a VRCK, de alacsonyabb motivációs szinten, és emiatt 4-9-nél időt kellett kérnie Oravec edzőnek. Ezúttal ez nem segített (6-14), aztán amikor ébredezni kezdett a Vegyész, a zsinórban szerzett három egységük után kaposvári pauza jött, de ezt a játszmát már nem lehetett elvenni a vendégektől (20-25).

Presztízs, veretlenség

A negyedik szettben a VRCK kezdett jobban (8-4), és a bár a továbbjutás szempontjából nem volt tétje a meccsnek, de a presztízs, illetve az évad veretlenségének megőrzése kihívást jelentett. Szoros csata dúlt a pályán (15-14), úgy tűnt a kaposváriak nem sietnek haza, sikerélményre vágynak. 19-21-nél hazai időkérés következett, 20-22 után pedig zsinórban három hazai pont, majd vendég pauza. 23-nál és 24-nél is volt egyenlő, aztán Szabó D.-ék tettek arról, hogy veretlenek maradjanak (26-24).

– BCS –


Jegyzőkönyv

Vegyész RC Kazincbarcika – FINO Kaposvári SE 3:1 (23, 14, -20, 24)

Kazincbarcika, 800 néző. V.: Bátkai-Katona, Halász.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez, Juhász P., Banai, Szabó D., Milev, Mészáros. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Toronyai, Gebhardt N. Vezetőedző: Daniel Oravec.

FINO Kaposvári SE: Nagy J., Kalmár, Keen, Horváth K., Vajda, Nikolov. Csere: Pápai (liberó), Bögöly, Kulcsár, Kiss M. (liberó). Vezetőedző: Demeter György.

Daniel Oravec: – A célunkat elértük, az első két játszmában koncentráltan játszottunk, utána, amikor a továbbjutás már megvolt, a figyelem csökkent. Örülök, hogy végül a győzelmet is sikerült megszerezni.

Demeter György: – Ezek után csak gratulálni tudok a Barcikának. Ma ennyire tellett tőlünk. Megpróbáltuk a lehetetlent, az első szettet majdnem sikerült megfogni, sajnos nem sikerült.

Döntőbe jutott: a Vegyész RC Kazincbarcika, kettős győzelemmel, 6 ponttal, 6:1-es szettaránnyal.