Végső nyugalomra helyezték Erzsike nénit

Végső nyugalomra helyezték Erzsike nénit
Ózd – A Gyári temetőben kísérték utolsó útjára Solymosi Miklósnét, a 92 esztendős asszony február 13-án hunyt el egy súlyos bántalmazás következményeként.

Január 19-én két fiatalkorú és egy gyermekkorú elkövető saját otthonában támadta meg Erzsike nénit, rablási szándékkal. Hétes utolsó magyar lakójának eltörték a combcsontját, sőt az egész testfelületét ütések érték. Az ózdi rendőrök a bűncselekmény elkövetését követően 36 órán belül elfogták a gyanúsítottakat, két 14 éves és egy 11 éves gyereket, akik beismerő vallomást tettek.

A megdöbbentő események után Ózdon általánosságban ismét megfogalmazódott a közbiztonság erősítésének igénye, valamint a szülők felelőssége a gyermeknevelésben. Ezúttal – a korábbi évek gyakorlatától eltérően – a bírálók nem hallgatták el a gyerekbűnözők cigány származását sem.

A temetés egyben jelentős összefogást is visszatükrözött. A társadalom többsége régóta azt hangoztatja, hogy elég volt a rettegésből és mindent meg kell tenni a közrend javításáért.

 

 








hirdet�s