Véget ért a MAFILM-tűz vizsgálata

Nem sikerült kideríteni, mi okozta a tüzet a fóti MAFILM stúdióban, ahol egy 2000 négyzetméteres csarnok gyulladt ki július elején. A vizsgálat augusztus második hetében befejeződött, annyi bizonyos csak, hogy nem történt szándékos gyújtogatás.

Szakszik Ákos, Vác tűzoltóparancsnoka a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a tűz vizsgálatakor a korábban az épületben dolgozó munkásoktól kapott információkból indultak ki. A munkások egy körülbelül száz négyzetméteres területet mutattak meg, ahonnan szerintük a tűz kiindult. A több mint egy hónapig tartó vizsgálat azonban nem hozott egyértelmű eredményt, azaz nem derült ki, mitől gyulladtki a filmgyár csarnoka. Az azonban biztos, hogy nem történt gyújtogatás, ezért rendőrségivizsgálat sem indul bűncselekmény miatt ebben az ügyben – tette hozzá a tűzoltóparancsnok.

A MAFILM területén lévő 2000 négyzetméteres csarnok július 2-án, hétfő késő éjszaka gyulladt ki, és egészen hajnali fél háromig lángolt. A csarnokban forgatásokhoz használt pirotechnikai eszközöket is tároltak, ezek többsége felrobbant. Mivel a legmagasabb, ötös riasztást rendelték el, a tűzoltók 37 autóval és 136 emberrel vonultak a helyszínre, a lángokat így is több órás küzdelem árán sikerült megfékezniük. Az épület nem semmisültmeg teljesen, ugyanis az acél tartószerkezetek tűzálló anyaggal voltak bevonva. Az egyterű csarnokban irodák is voltak.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a keletkezett kár elérheti az egymilliárd forintot is. Tolmár Tamás a MAFILM vezérigazgatója korábban a hírügynökség értesüléseit nem kívánta kommentálni, a pontos összegről nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudni, hogy a cégnek volt biztosítása az épületre.








hirdetés










hirdet�s