Véget ért a 41. Tokaji Írótábor

Tokaj, 2013. augusztus 16., péntek (MTI) – Bezárta kapuit pénteken a 41. Tokaji Írótábor; a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvényének résztvevői jövőre a rendszerváltás legfontosabb irodalmi, közéleti és politikai kérdéseit vitatják majd meg.

A költők, irodalmárok és írók részvételével megtartott idei tanácskozás folytatása volt a tavaly megkezdett tematikának, 2014-ben pedig a tervek szerint lezárják az 1945-től a rendszerváltásig tartó időszak megvitatását.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, a tábor kuratóriumi tagja a plenáris ülések után megtartott zárszavában elmondta: az írótábor alapítványának kuratóriuma legutóbbi ülésén már körvonalazta a következő rendezvényt, amelynek az 1990 utáni évek átalakulása lesz a fő témája.

Az idei tanácskozás keretében a tábor közössége a magyar irodalom 1965 és 1990 közötti időszakát, a hallgatás és elhallgattatás éveit vitatta meg, a kísérőprogramok keretében pedig színházi esttel, kiállítással és egy emléktábla avatásával emlékezett meg a 150 éve született Gárdonyi Gézáról és a 100 éve született Weöres Sándorról.

A Tokaji Írótábort 1972 óta rendezik meg nyaranta Tokajban, 1989 előtt a kritikus értelmiségi gondolkodás egyik fontos, a regionális kereteken is túlmutató intézménye volt. Ellenzékisége miatt 1987-ben elmaradt a rendezvény, az írótábor 1990-től egyesületként működik.

– MTI –